Keresés
Keresés
Keresés
Audio Solutions Figaro BL hangfal Norma Audio Revo IPA-70B erősítő Gedeon Audio
november 18, 2021 By Gedeon Audio Off

Az Otthoni HiFi Szettem!

Ha listát állítanék arról, hogy mit kérdeznek tőlem a legtöbben, akkor valószínűleg a mai téma lenne a legtetején. Saját, otthoni szettem jóformán 2 éve volt utoljára, aminek az oka a folyamatos tesztelés. Heti szinten több új termék érkezik hozzám, így a ‘saját’ cuccok egyre inkább háttérbe szorultak, míg végül annyira értelmüket vesztették otthon, hogy el is adtam mindent. Viszont idén, ahogy a videókban is látható volt, a tesztelések új helyszínre kerültek, ennek örömére pedig az otthoni nappali – pár hátramaradt házimozi tesztet követően – kiürült. A teljes rendszert a kedvenceimből raktam össze, és úgy érzem, hogy sikerült is elérnem egy olyan hangzást, ami elé nagy örömmel ülök le, még azok után is, hogy a mindennapjaim ilyen, vagy akár jobb termékek hallgatásáról szól. Szóval végigfutok a láncon, pakstól fali aljzatig bezárólag, hogy pontosan mikre is esett a választásom, és miért, viszont egyes tételek elég kifejtősek, azokról majd külön teszt érkezik a jövőben!

Audio Solutions Figaro BL hangfal Norma Audio Revo IPA-70B erősítő Gedeon Audio

Az egyik berögzült kedvencem az évek során az Audio Solutions Figaro B volt, majd valamennyire trónt fosztott a nagyobb Figaro BL változat. Még mindig azt mondom, hogy a kisebbiknél van valami fókuszáltság és koncentrált érzet, amit nehezen tudok elfelejteni, de a 35 m2 feletti tér, 3.6 m-es belmagasság, és innen nyíló további terek erősen indokolják, hogy a nagyobbat válasszam.

Gedeon Studio Shop Kuponkód MONO5 Titan Audio Fyne Audio Hegel kupon

Audio Solutions Figaro BL hangfal Gedeon Audio

Kis kísérletezést követően úgy döntöttem, hogy a végső döntést a Figaro BL mellett rakom le, mert az rugalmasabb élményt kínál basszusok szempontjából is. Legyen az tiszta elektronikus szintézis, ambient, techno vagy kortárs cselló, ezt bármire tudom használni, hiányérzet nélkül. A szoba akusztikája a hallgatási pozíció környékén rádob egy lapáttal a mélyekre, szóval ha valaki felhúzza a szemöldökét, hogy miért ‘csak’ egy állványosat használok, akkor a válasz az, hogy még ez is képes club hangulatra, kellőképpen izmos határozottsággal. Az álló hangfalak többsége a mindennapokban túl soknak bizonyultak az évek során.

Audio Solutions Figaro BL hangfal Norma Audio Revo IPA-70B erősítő Gedeon Audio

A régi fehér mániámat valamennyire elhagytam és a Figaro-t az úgynevezett texture black oldallapokkal rendeltem. Anno ez fel sem tűnt, de a direkt napsütésben a falra veti random formákban a fényt, aminek ugyan nem sok köze van a hifihez, viszont így teljes az élménybeszámoló!

Audio Solutions Figaro BL hangfal Norma Audio Revo IPA-70B erősítő Gedeon Audio

Az Audio Solutions Figaro BL hangfalak alatt összesen 3 külön termék dolgozik a csillapításon, és érdekes módon nem az a leghatékonyabb, amit alapból feltételeznénk. A hangfalállvány a Dynaudio Stand 20 lett, aminek a tálcájáról leszedtem a gyári szilikon korongokat és VIABLUE UFO rezgéscsillapítóval helyettesítettem. Ennek oka pontosan az, amit a régebbi UFO tesztben is tapasztaltam, hogy még kvarchomokkal töltött állvány esetén is meglepő mennyiségű rezgés jut el a parkettáig, ami esetemben nem tesz túl sok jót a hangzással. A mélyek egyértelműen jobban elfolynak, szóval az UFO nálam kötelező kelléknek bizonyult, ha peckesebb és pontosabb hangot szeretnék. Az állvány a gyári tüskéken áll (VIABLUE tüskéket majd később tesztelek), alattuk pedig VIABLUE HS Disc tüskealátét lesz (a képeken még a Neat Acoustics SX széria tartozék alátéte látható). Ez egyrészt a parkettát is védi, de ugyancsak mérhető mennyiségű rezonanciát semlegesít. Az, hogy ez mennyire hallható, az egy egészen másik kérdés, de az eredeti fa parkettát azért csak nem szurkálnám szét (ennél is jobban).

VIABLUE UFO rezgéscsillapító alátét Gedeon Audio

A Dynaudio állványt egyelőre nem is töltöttem fel úgy, ahogy a másik példányomat a studioban, mert az UFO-val annyira helyreállt a hang, hogy nem is mertem birizgálni ezt a részét a szettnek. Majd ha nagyon unatkozom, akkor teszek egy próbát, de mind mennyiségben, gyorsaságban és feszességben 99%-os lett az eredmény a személyes ízlésemnek megfelelően.

Eredetileg két hangfalkábelt hoztam haza a studioból és az volt a terv, hogy majd pár hónap leforgása alatt, ahogy időm engedi, úgy tesztelgetem és választok egyet. Viszont pár nap leforgása alatt, vakteszttel kiderült, hogy a VIABLUE SC-6 AIR T6s egyértelműen vastagabb tónusú mélyeket produkált ennél a rendszernél, mint a VIABLUE SC-4 T6s. Személyes ízlés, tér és legtöbbet hallgatott stílusú zenék végett adta magát, hogy a német gyártó kompromisszummentes megoldását válasszam. Aki járt az utóbbi hetekben nálam tesztelni, hiányolhatta is a kobra kábeleket, hát nem véletlen, hiszen azóta itthon dolgozik. Természetesen már úton egy újabb SC-6 a studioba, szóval ott sem kell sokáig hiányolni.

Norma Audio Revo IPA-70B erősítő teszt Gedeon Audio

A szobában van pár olyan jelenség, amit eddig senki sem tudott megmagyarázni, természetesen ide értve villanyszerelőket, szakembereket. Röviden az a lényeg, hogy bizonyos pontokon a parkettára nyomást helyezve egyfajta búgás és zaj kerül a rendszerbe (ritkán, specifikus helyzetekben). Állítólag semmilyen kábel nem fut a parketta alatt, szóval valamilyen közvetett probléma lehet, de ezt kiküszöbölvén került képbe egy szett Titan Audio Cable Lifts kábeltartó bak. Ezen túl az sem árt, hogy a kábel esését a csatlakozó termináloktól lazítja, így nem feszül folyamatosan a Figaro hátulja.

Titan Audio Cable Lifts kábelbak Gedeon Audio

Erősítő fronton a Norma Audio Revo IPA-70B-re esett a választás, plusz kértem bele phono előerősítő modult is, mert a lemezjátszózást mindenképpen szerettük volna visszahozni a mindennapjainkba itthon. A nem rég készült tesztben elég részletesen kiveséztem, hogy mit is lehet várni egy ilyen kézzel épített, kábelmentes olasz terméktől, amely elképesztően részletező stílusát öröm volt a Figaro BL hangfalakkal párosítani.

Norma Audio Revo IPA-70B erősítő Gedeon Audio

A kettő közös munkája sportot űz már a mikro méretű szeparációból is, darabokra bontva elénk tár mindent, viszont a Norma könnyen hallgatható karakterével keverve. Tetszik, hogy kicsit sem fárasztó, akár több óra hallgatás után sem, pedig a Figaro-kat lehet olyan kombóba rakni, ahol azért nem éppen a legpihentetőbb hangot adja. Ahogy a tapasztalt hifisták szokták mondani, a rendszerépítés arról kéne hogy szóljon, hogy egyfajta egyensúlyt építünk, nem pedig ugyanolyan karakterű termékeket halmozunk egymásra. A Norma és Figaro számomra pont erről szól itthon!

Norma Audio Revo IPA-70B erősítő Gedeon Audio

Fontolgattam, hogy a nagyobbik Norma Audio Revo IPA-140-et hozom haza, és igen, sajnos jobban szól, tekintve, hogy ott már teljes dual mono designt kapunk. Viszont úgy gondolom, hogy az nem érezné annyira otthon magát ugyanezen láncban, így az arányokat tiszteletben tartva maradtam az IPA-70B-nél. Ha már ennyivel többet áldoznék a szettre, akkor inkább vadásznék egy Norma DAC-ot a Wattson Emerson DIGITAL futómű mögé, ami egyébként nincs elvetve még!

Audio Solutions Figaro BL hangfal Norma Audio Revo IPA-70B erősítő Gedeon Audio

Az erősítő tápkábelét többen is vak teszteltük és így került kiválasztásra az, amelyik a legkevésbé fájt anyagilag, de hangban dobott annyit, amit már nehéz volt elengedni. Versenyben volt a VIABLUE X-60, Titan Nyx Signature, Helios Signature és Eros Signature. Erről majd egy külön cikket írok egyszer a jövőben, mert eleve vicces, hogy mindenki szórol-szóra ugyanazt mondta, mint különbség az egyik és másik között. Rosszul nyilván nem lehet dönteni, ez kizárólag arról szól, hogy melyik hoz annyit, ami az adott hallgatónak tetszik. Sajnos a legjobb az Eros Signature volt, amiből van is több a studioban, szóval tudnék egyet nélkülözni a rendszerembe, de ugye az a fránya arányok megtartása csak-csak szempont. A végső választás a Helios Signature-re esett, mert ez dobott egy adagot a közép és magas frekvenciák tisztaságán, csupaszításán. Érdekes egyébként, hogy a Titan cuccok mindig hasonló eredményt hoznak, mintha letörölne valamilyen édeskés fátylat egyes hangokról. A Nyx Signature volt még egy olyan befutó, ami nem is állt messze a választottól, de nehéz volt elengedni a korábban hallottakat.

Forrás oldalon három külön tétel is dolgozik, mind más célt szolgálva. A Norma phono modulja a Rega Planar 3 lemezjátszó miatt került beépítésre, amit évekig az Elys 2 hangszedővel használtam, egyébként hatalmas megelégedéssel. Ár-érték arányban hibátlan hangot adott, viszont a magasai mélyebb tónust képviselnek, mondhatni enyhén meleg. Ez alapvetően nem az én stílusom, kivéve, ha a lánc többi eleme nem kompenzálja ezt nagyon erősen, viszont tudtam, hogy egy határozott lépcsőfokot emelhetek a hangminőségen, ha fejlesztek ezen a téren. Az egyik kedvencem a Goldring 2300 hangszedő volt még 2020-ban és ugyanazon élményt szerettem volna ismét hallani, szóval a Planar 3 kapott egy ilyen szedőt. Elképesztően nyitott, aprólékos és részletező lett minden lemezem, ami már csak azért is öröm, mert teljesen más irányból közelíti meg a zenéket, mint a másik két, vagyis egy fő forrásom.

A lemezjátszó egyelőre a gyári, tartozék táppal megy, ezt még tesztelgetem a későbbiekben, hogy mennyi értelme van egy jobb, alacsonyabb zajszintű tápegységnek. Az ideiglenes bútor nem kifejezetten ilyen hifi célokra készült, szóval rezonanciát kalapemeléssel üdvözli és még ajtót is nyit neki. Adta magát egy szett VIABLUE UFO ide is. Ismételten, ez viccesen hatékony itt is, drasztikusan csökkentette a rezgéseket és az alapvető zenehallgatás közbeni rezonanciaszintet a helyzethez mérten a lehető legalacsonyabban tartja. Ez főként mélyben gazdag, ritmusos zenéknél jelent hallható különbséget, illetve akkor, ha a szekrénynek az ajtaját nyitogatjuk, hogy a következő lemezt kiválasszam.

VIABLUE UFO rezgéscsillapító alátét Gedeon Audio

További lemezjátszó kiegészítőim a Bluehorizon Recordmat parafa/gumi lemezalátét, Pro-Ject Clean it tűtisztító, VUUV lemeztisztító kefe (diófa), VUUV lemeztartó (diófa gömb) és Milty Zerostat 3 antisztatikus pisztoly. Ezek egy része adja magát, de a pisztoly volt a legnagyobb meglepetés számomra. Régen ezen mindig mosolyogtam, mikor láttam másoknál, és már párszor kosárba is raktam, hogy rendelek egyet, de csak-csak meggondoltam magam. Majd egyik este felraktam pár lemezt és olyan pattanások jelentek meg, ami úgy ahogy van el is vette a kedvem az egésztől. Majd olvasgattam kicsit a témában és többen is ezt javasolták, mint alapkellék lemezek mellé. Eleve nehezen takarítható egy vinyl, ha töltött, hiszen mágnes módon tapad rá minden kosz, szóval adtam neki egy esélyt. Minden lemezfelrakásnál meglövöm két ponton a pisztollyal, miután a kefével végigtöröltem és láss csodát, hibátlanul csendes az élmény. Majdhogynem olyan, minta streamelnék, nincs jelen egy folytonos koszos érzet, a pattanások is eltűntek.

audiocentrum.hu kuponkód gedeon

A VUUV kiegészítőket limitált mennyiségben készítik Magyarországon, pontosabban Köpf Jenő esztergályos, Lébényi Anna tervei és koncepciója alapján, aki egyébként a fő alkotó a VUUV név mögött. Egyesével, kézzel készülnek a termékek, tömör diófából, figyelembe véve az ökológiai lábnyomát a folyamatnak, hogy kvázi nulla kárt okozzon a természetben. Ezek nem sorozat gyártott tömegtermékek, valódi hazai, kézzel készült szépségek!

VUUV lemezjátszó tisztító kefe és lemeztartó Gedeon Audio

Streamer fronton két példány is látható, egy Bluesound Node 2i és egy Wattson Audio Emerson ANALOG. Az előbbi célja, hogy a TV hangját ezen keresztül viszem tovább az erősítőbe, kvázi DAC-ként funkcionál. Mindemellett fontos szerepe, hogy a barátnő és vendégek könnyedén elindíthassanak zenéket Spotify Connect-ten keresztül. Ez a Node már évek óta megvan, szóval adta magát, hogy ezt a két igényt kiszolgálja, és mivel volt elfekvőben egy VIABLUE NF-A7 RCA kábelem is, megkapta azt.

A fő forrásom pedig a Wattson lett, azon belül is az ANALOG változat, ahonnan egy VIABLUE NF-S1 RCA kábel megy a Norma IPA-70B-be. A gyári tápját cseréltem a Topping P50 lineáris tápegységre, ami növelt a kontraszt és tisztaság érzeten. Állítólag még több kihozható belőle ezen a téren, de mint best-buy megoldás, ez így egyelőre hibátlan számomra. Az ethernet kábel VIABLUE EP-7.

A Wattson analógos, neutrális, de határozottan részletező karaktere megtartja a Norma + Figaro egyensúlyát, úgy, hogy közben vannak napok, amikor egész nap megy a zene, és még úgy sem lesz megterhelő az élmény. Ezt csak azért emeltem ki, mert vannak szettek, amik rövidtávon lenyűgözőek, de amikor már együtt kell vele élni, akkor sajnos vagy túl fárasztó, vagy túl unalmas lesz.

Lehet ezt saját Wattson applikációból, de UPnP-n keresztül is használni, viszont nagyjából 1 hete szoktam rá a Roon-ra, amivel egy egészen más élmény streamelni. Szépen átlátható, gyors és rugalmas, nem is kérdés, hogy egy BubbleUPnP vagy mConnect-tel szemben egyértelműen nyer. Bármely Roon kompatibilis streamert is használsz, legalább a 14 napos próbaidőszaknyi esélyt add meg neki, mert tényleg jó!

Gedeon Roon

Ha ezt cserélem, akkor maximum a Wattson Emerson DIGITAL lesz az, egy Norma Revo DAC-1 R2R konverterrel, vagy talán a HS DA1-gyel. A studioban lévő DS-1 és Wattson DIGITAL párost már jól ismerem, az az ottani referencia streamer összeállításom, de az már árban borítja az arányokat ismételten, szóval ez csak egy gondolat a jövőbeni fejlesztéseket illetően.

Norma Audio REVO DS-1 DAC és CD lejátszó Gedeon Audio

Azt hiszem csak egy dolog maradt ki, az pedig a közvetlen Paks aljzat és az eszközök közötti rész. Még 1-2 évvel ezelőtt kaptam az audiocentrum-tól ajándékba 3-4 méteres IsoTek Initium tápkábelt, talán Oyaide csatlakozókkal (lusta vagyok megnézni, mondjuk hogy az!). Ezt kifejezetten nekem szerelték, mert az a szerencsétlen helyzet van itt, hogy a hifi szett mögött nincs egy aljzat sem, csak ugyanezen fal jobb oldalánál, olyan 3.5 méterre. Ahogy azt a legtöbb gyártó mindig el is mondja, ez nem kifejezetten ideális, állítólag az 1.5 méter az úgynevezett sweetspot tápkábelek szempontjából. A Titan Audio és a belfasti Queens Egyetem közös kutatása is erre jutott, de ezzel jelenleg nem túl sok mindent tudok kezdeni. Szóval ez az IsoTek egyelőre maradt, amíg át nem rendezzük a szobát, vagy kerül hozzám hosszabb Titan kábel.

Titan Audio Nyx elosztó teszt Gedeon Audio

Tápelosztóból kettő jelölt van itt, egy IsoTek Polaris és egy Titan Audio Helios elosztó. Ez utóbbi annyiból jelenthet előnyt, hogy az ír gyártó megegyező jelvezetőkkel szereli az egyes szériákon belüli tápkábeleket és elosztókat. Ha pedig ez számít is bármit a végeredmény szempontjából, akkor nyilván nem túl ideális, hogy a betápkábel, az elosztó és az erősítő tápkábele mind más konstrukció. Szóval a cél az, hogy végig a Titan Helios tápellátás legyen, ha már a Norma mögött annyira bevált.

A végeredményt jelenleg nagyon élvezem és úgy érzem, hogy ha fejlesztek is egyszer, akkor az ugyanezen gyártók nagyobb példányaira esne a választás. Viszont ott már olyan árakról beszélünk, hogy azt még szakmán belüliként sem tudom megindokolni magamnak jelenleg, hiszen a mostani élmény is maradéktalan, mindezt úgy, hogy bent a studioban van szinte minden az eggyel komolyabb modellekből. Ilyen kategóriában számtalan alternatíva van, nincs egy igazság vagy egy tökéletes út, mindenkinek meg kell találnia azt, ami számára a lehető legjobban működik. Ennek sosincs vége, mindennél van eggyel jobb, nekünk kell megálljt parancsolni és realizálni, hogy már most milyen gyönyörű élményeket is képes kommunikálni a gondosan összerakott rendszerünk! A zenét hallgasd, ne a terméket!

viablue absorber rezgéscsillapító alátét teszt gedeonaudio.huGedeon Studio Shop Kuponkód MONO5 Titan Audio Fyne Audio Hegel kupon