
Belépő tápkábel teszt – IsoTek, Pangea, Rega és a gyári fekete
A legszélsőségesebb téma az AV világban a kábel és azzal kapcsolatos hatások. Van az a réteg, akik nem tapasztaltak még soha különbséget és ennek megfelelően nem is foglalkoznak vele, van aki tapasztalt és van az, aki már a “Pakstól jön” gondolatnál elakad, ennek megfelelően pedig már nem is próbálkozik különböző termékekkel. Egyikkel sincs baj, kivéve ha a véleményt agresszív, sértő módon nyilvánítja ki az adott közösségi felületen. A kábelek hatása a hangra fizika szempontjából soha sem volt kérdés és számtalan szakmabéli demonstráció, magyarázat és oktató anyag létezik az interneten, amit fel lehet keresni és tanulmányozni. Ettől függetlenül tervezek szakemberekkel közösen olyan cikkeket létrehozni, amely magyarázatot ad a miértjére annak, amiket alább fogalmaztam meg.
Úgy alakult, hogy több tápkábel is került hozzám egy időben, szóval nem is lett volna jobb lehetőség arra, hogy picit tesztelgessek és lényegre törően visszaadjam, hogy miket tapasztaltam. Ezek kivétel nélkül belépő kategóriát képviselnek, tehát 30 000 ft körül kaphatóak jelenleg. A teszteléshez 3-3 számot használtam, amelyet specifikus ideig hallgattam és pontosan ugyanazon részletekre, hangokra fókuszáltam.
A teszteléshez használt szett:
- Hegel H190
- Audio Solutions Figaro B
- Dynaudio Stand 20 + VIABLUE UFO alátétek
- IsoTek EVO3 Polaris tápelosztó
- VIABLUE SC-6 AIR hangfalkábel
Gyári fekete tápkábel
Ez a fekete tápkábel nagyjából ugyanaz, mint amit a legtöbb erősítőnél tartozékként kapunk, vagy talán picivel vékonyabb is. A bekötésnél azonnal érzékelhető a változás, főként a magas szekció lett darabosabb és szemcsésebb. Dominique Fils-Aimé – Birds című száma volt az egyik teszt zene, ahol a taps jellegű hang jóval durvább, ezáltal zavaróbb lett. Ez a tulajdonság minden zenén jelen volt valamilyen formában. Az érdesség mellé párosult egy gyengébb mély szekció is, mint amihez szoktam a fent említett szettnél. A határozottság és feszesség enyhült a hangkép egészén.
IsoTek EVO3 Initium tápkábel
Erről a kábelről volt már tesztem, még a csatorna indulása körül. Akkor még nem tudtam, hogy mekkora célkeresztbe kerülök azzal, ha egy tápkábel hatásáról beszélek. Azóta is van nálam 2-3 ilyen Initium, sőt a fő elosztómhoz is egy ilyen példányon jön a jel, ami egy különleges 3 méteres verzió, kicsit komolyabb csatlakozófejekkel. A tapasztalatom hasonló, mint amire emlékeztem. A mélyek formáján és erején változtat, ami néhol határozott mértékben érződik, néhol pedig csak éppen hogy. Egy adag finomságot viszont egyértelműen hoz a zenék többségénél, ami a gyári feketével szembeni felső tartomány hallgathatóságánál jelenik meg. Az érdes, ropogós hangok lágyabban követik egymást, egy szóval csak kifinomultabb. A minőség javulás mérsékelten, de érzékelhető. A kialakítási minőség igényes és legtöbb belépő rendszernek hozhat egy kis tuningot hangban.
- Ár – 34 000 ft
- OFC jelvezetők
- Forgalmazó – AudioCentrum
Pangea AC14SE MKII tápkábel
A Pangea kábelekkel még nem volt személyes tapasztalatom, de a Vincent SV-227MK teszthez kaptam egyet, hogy próbáljam ki. Mivel kábelekkel nem szeretek játszadozni új termékek esetén, ezért a saját referenciámat használtam hozzá, de utólag szenteltem rá egy kis időt és belebújhatott a Hegel H190 hátsójába. A bekötést követően meglepett az élmény, mert a gyári feketéhez képest egyértelműen finomodott minden, főként közép és felső tartományban. A legfeltűnőbb kvalitás a tér mélysége volt, amely kérdés nélküli módon tágasabbnak tűnt. Yair Elazar Glotman – Retenant című számánál szeparáltabb élményt tapasztaltam, miközben a legfelső frekvenciák enyhén puhultak. Az össz hallgatási stílus élvezhetőbb lett. Kialakításra olcsóbbnak érződik, mint az Initium, de érdemes kipróbálni saját rendszerben is, hogy miként jelenik meg a változás.
- Ár – 27 000 ft
- OFC jelvezetők, szeparált és szigetelt több szálon
- Forgalmazó – StreamAudio
Rega Reference Power Lead
Nem rég jártam az Allegro Audio bemutatótermében elhozni az új Rega io erősítőt és mellé kaptam ezt a Rega kábelt, aminek a létezéséről még csak nem is tudtam. A kis Rega elektronikák mögé tökéletes opció lehet, hiszen ez is valahol 30 000 ft környékén kapható. A jelvezetők sodrott OFC szálakból állnak és a látványossága a szőtt, ónozott réz RF árnyékolás, amit láthatunk az átlátszó PVC borításon keresztül. Első másodperceknél érezni is a hangját, amit világosnak és fényesnek neveznék. Enyhe tisztaság jelent meg a középtartománytól felfelé, ami a legtöbb zenénél kifejezetten jól állt a hangképnek, pláne a gyári fekete után. Kezdő tuningolásnak hibátlan, pláne a kis Rega erősítők mögé.
- Ár – kb 33 000 ft
- Szőtt OFC, ónozott
- Forgalmazó – Allegro Audio
A tesztelések után visszakötöttem a saját referenciámat, a VIABLUE X-60 tápkábelt. Ekkor jött a meglepetés, hogy mekkora differencia is van egy árfekvés ugrás után, ahol már a gyártóknak több tere van az anyaghasználattal és technológiákkal játszadozni. Ezzel most nem is rondítanám el az összefoglalót, mert erősen kilóg a sorból.
Összesítve azt javaslom, hogy mindenki próbálkozzon egy kicsit belépő tápkábelekkel. Legrosszabb esetben visszaküldöd vagy eladod, ha nem hallasz változást, de legalább végigjártad a személyes tapasztalás útján ezt is, ami amúgy meg kifejezetten jó szórakozás.