március 26, 2022 By Gedeon Audio Off

Gryphon Diablo 120 erősítő és Audio Solutions Virtuoso B hangfal teszt

Eddig nem hangoztattam, de amióta az Audio Solutions Figaro BL hangfal boldog tulajdonosa vagyok, azért csak-csak felmerült bennem, hogy mi lenne ha egyszer a Virtuoso B-re cserélném. Nem mintha nem lennék teljesen elégedett, viszont a „mennyivel adhat többet?” gondolat folyton ott motoszkált bennem. Az ilyen fejlesztéseknek több problémája is van, hiszen ez vonzza magával a további komponensek cserélgetését is, amire most kissé sem vágyom, viszont egyik nap csörrent a telefon és jött a kedves hír!

A StreamAudio-val való első ismerkedésem is egy teljes szettel indult még pár éve, azóta pedig „csak” komponensek jöttek tőlük időről időre, viszont most visszatértünk a jó szokáshoz és rendszerben gondolkodtunk. Érkezett egy Gryphon Diablo 120 erősítő, Audio Solutions Virtuoso B hangfal, Lindemann Musicbook Source II és teljes HiDiamond kábelezés hozzá, hogy megtapasztalhassam mind a Virtuoso széria hangját és a híres nevezetes Gryphont is. Ez már több szempontból sem az a kategória, amivel napi szinten foglalkozom, így mindenképpen kiemelkedőnek mondható a tesztek között, annak ellenére, hogy volt mostanában pár igen komoly darab nálam. Nagyon érdekes élmény megtapasztalni különböző gyártók felső kategóriás megoldását, hogy miként is változik a karakter az egyedi megoldások és elképzelések végett.

A Gryphon Diablo 120 egy AB osztályos, dual mono felépítésű sztereó erősítő, aminek az alapja egy Holmgren 1300 VA toroid transzformátor, dupla 60 000µF kapacitású kondenzátor stabilizálással és szűréssel. A csatornánként 120 Watt (8 Ohm), 240 Watt (4 Ohm) vagy 440 Watt (2 Ohm) kimenő teljesítmény jóformán a legéhesebb sugárzókat is kiszolgálja. Negatív visszacsatolást nem használ, sávszélessége 0 Hz – 250 000 Hz (-3dB), rövid jelutak és 2 db 4 rétegű, 70 mikron vastag nyomtatott áramkörön dolgoznak a „milspec” alkatrészek. A szimmetrikus bemenetek impedanciája 40 kOhm, RCA aljzatoknál 8 kOhm és a szokatlanul alacsony 0.003 Ohm-os kimenő impedanciatűrés újabb lapát a szokatlanságok terén.

A hangerőszabályzást egy mikroprocesszor kontrollálja, összesen 46 lépéses, passzív, relés csillapításon keresztül, ami maximum 6 ellenállást rak a jelútba, hogy minél tisztább és puritánabb hangot kapjunk. A hangerő mindegy, egészen halk és akár maximum hajtás mellett is megmarad a fejlesztői specifikáció.

A több szegmensre bontott front oldal középső, szálcsiszolt alumínium blokkjába ültették a vacuum fluorescent kijelzőt. Itt az alapvető funkciók mind elérhetőek és plusz poén, hogy érintésérzékeny. Ennek és a hangerőszabályzásnak a tápellátása egy szeparált, izolált trafóról megy, hogy még csak esélye se legyen zajt juttatni a jelfolyamba. A kék alap szín és vörös Gryphon logo együtt erősen a Bladerunner és Knight Rider hangulatát hozza, szóval imádtam napi szinten nézni. Két oldalt hatalmas hűtőbordák, de még a fedlap is végig apró perforálást kapott, hogy a hőkezelés ezen a ponton is dolgozhasson. Talpazata szokatlanul magas és masszív, feltehetően nem is csak az esztétika miatt, hiszen a 27 kg-s szörnyeteg stabil lábakat igényel.

Alapból csak analóg RCA és XLR aljzatokkal szállítják a Gryphon 120 erősítőt, de külön igényelhető phono vagy DAC modul, viszont kettő egyszerre nem, tehát itt döntést kell hoznia a felhasználónak, hogy melyik a fontosabb és melyiket oldja meg külön komponens útján. Jelen szettben viszont nem is volt szükség semmi másra, hiszen a Lindemann MusicBook:Source II streamer oldotta meg a teljes forrás részleget, aminek a jelét egy HiDiamond XLR vitte a Gryphon 120-ba.

A Gryphon távvezérlője érdemes egy rövid szót, mert minden nap megmosolyogtatott, mikor kézbe vettem. Masszív alumínium blokkból maratott darab, gravírozott Gryphon logóval, szálcsiszolt felületkezeléssel, hatalmas és lényegre törő piros gombokkal. Jobb alsó sarka letört designt kapott, ami szerintem a jobb kezes használat esetén jelent kényelmi előnyt, hiszen nem nyomja bele magát a tenyerünkbe. Ez így furcsán hangozhat, de ahogy kézbe fogod értelmet nyer a forma. A táv alja egy rezgéscsillapítóra anyagra hajazó szivacsos, puha borítást kapott, feltételezem, hogy ne az alumínium sérüljön az idők során. Ötletes és bátor design, pont ahogy maga az erősítő!

A beszámoló másik sztárja az Audio Solutions Virtuoso B hangfal, ami több érdekességet is rejt a különleges megjelenésén túl! A „doboz a dobozban” kialakítás hátrafelé szűkülő formát alkot, mindez pedig egy 3-utas koncepciónak ad házat. Front oldalon, alul kapott helyet a 30 mm-es selyem dóm magas, felette egy 165 mm-es pépesített, rosterősített papír mély-közép hangszóró és a doboz alján egy 190 mm-es mély hangszóró, ugyanazon kemény pép anyaghasználattal.

Ez utóbbi miatt is indokolt a hozzá gyártott állvány, de persze ha valakinek egyéb elképzelései vannak, akkor vehet/gyárthat hozzá mást is. Az állvány és maga a Virtuoso B egyébként egymáshoz rögzített, tehát egy masszív oszlopként működnek. Maga a sugárzó 23 kg/db, állvánnyal együtt pedig 37 kg/db.

Hátul WBT NextGen csatlakozó terminál, immáron bi-wire/bi-amp verzióban, felette pedig a bass-reflex nyílás. Alsó pereménél a sorozatszám látható, esetünkben a világ 2. példánya.

A hangfaldoboz formája, letörései, illesztései, festése teljesen egyedinek és különlegesnek mondható, nem igazán láttam még ilyet mást gyártóknál. Rengeteg kis apró figyelmesség van elrejtve minden oldalt, ami elsőre lehet hogy fel sem tűnik a hallgatóknak, de ahogy közelebbről vizsgáljuk, úgy egyre csak körvonalazódik, hogy milyen szintű tervezés, munka és igényesség van ebben a termékben.

Általában egy-egy terméket szoktam fókuszba helyezni és annak élményéről beszélni, de most a teljes szettet egyként fogom kezelni. Külön teszt csak a Lindemann streamerről lesz majd hamarosan, amit más, általam már jól ismert referencia termékek társaságában tesztelek, hogy minél jobban kiszűrhessem a hangját, karakterét és esetleges stílusjegyeit. Mivel limitált ideig vendégeskedett csak nálam a szett, ezért arra nem volt időm, hogy alaposan kísérletezhessek különböző erősítőkkel, hangfalakkal, hogy mennyit is változik egy-egy komponens hangja.

A hallgatás

Mindig „örülök”, mikor a feltételezéseim nem igazolódnak be, hiszen ennyivel kevesebb az aggodalom, hogy rosszul ítélek meg egy terméket hang alapján, csak azért mert már előre „sejtem”, hogy miként is szólhat majd. A Figaro tapasztalataim alapján azt feltételeztem, hogy ugyanazon ‘él’ tovább lesz hegyezve a nagyobb szériánál, viszont erről szó sincs. Teljesen más karakter és habitus fogadott, más arányokkal és adagolással, ezért is kellett igazítanom fejben, hogy az Audio Solutions hang nem csak az, amit a Figaro széria közvetít.

Kisimult, egységes és nagyon határozott egyensúly jellemzi a hangját a rendszernek, azonosíthatatlan billenéssel bármely irányba. Semleges hozzáállása az, amire a klasszikus „zenei” szót szokták használni, ami érthető is, hiszen itt tényleg a zenét hallgatod, nem a rendszert. Felismerni bárminemű határozott karaktert önmagában nem igazán lehet, maximum más szetthez tudod hasonlítgatni. Visszacsatolva gyorsan a korábbi Kinki szettre, az ehhez képest vág, karcol és hasít, míg itt borzasztó szépen vezet le minden pengeéles hangot úgy, hogy tisztán érzékelni a finomságokat, de harácsolás nélkül.

A basszusok a dedikált hangszóró és annak útjának azonnali megfogása végett (állvány teteje) kiemelkedő szerepet kapnak a teljes hangminőségben. Már halk hangerő mellett is megvan a pulzáló erő (zenefüggő természetesen), kemény és határozott stílussal, erőteljesen megfogott lecsengési idővel. Ahogy emeljük a hangerőt a Gryphon Diablo 120 erősítőn, úgy egyre csak bontakozik ki, hogy itt mekkora melák állat is pihen a „kis” hangfalban. Érdekes, hogy megtekerve sem lett soha sok a mély a szobában, ami egyébként egy állandó probléma sajnos. Már kisebb állványos sugárzóknál is jelenség, hogy 50-60 Hz-nél búg a szoba, vagy van egy tüske a frekvenciamenetben, ami egyértelműen hallható. Ezt a Virtuoso B mintha figyelembe se vette volna, egyetlen egy zenénél sem hallottam a szokásos basszus problémát a szobában. A kontroll ilyen szinten határozott, és hangsúlyozom, hogy nagyon hangos hangerő mellett is olyan mértékben tartotta meg a basszus-közép-magas arányait a szobában, mint egészen halk hangerő mellett.

Másik kiemelkedő tudása a mélyeknek a rétegeltség és textúráltság. Kifejező és kifaragott, az apró változások is határozottan kihallhatóak, ami már csak azért is szép élmény, mert a konvencionális állványos sugárzókkal, de még az állókkal szemben is jóval mélyebbre mutat a részletek terén. Rengeteg zenémet már csak azért is raktam be, mert kíváncsi voltam, hogy eddig mit nem hallottam azok alsó frekvenciáiból. Stimming, Polygonia és Luigi Tozzi anyagai mind elképesztő volt, mert úgy láttam bele a zenéik lényegi motívumaiba, hogy alig kellett megtekerni a hangerőt.

A StreamAudio hívta fel a figyelmem, hogy érdemes meghallgatni a szettet régebbi, rossz minőségű zenéken is, mert szokatlanul jól bánik velük. Beröffentettem pár több évtizedes anyagot és valóban meglepő, hogy a „vékonynak” gondolt keverés teste is megvan, nagyon határozott térérzettel, mélységbéli szeparációval és artikulációval. A hangerőt nyilván feljebb kell tekerni egy pár fokkal, hogy kikerekedjen a dolog, de az mindenképpen előny, hogy nem olyan szigorú a szett, mint sok high-end motyó, ahol kvázi hallgathatatlanná válik néhány zene, vagy akár komplett zenei stílus. Portishead híresen rossz minőségű trackjei is mind megkapták a lendületet, erőt és azt az élvezeti faktort, amit gyakran hiányolok, árfekvés és szett kalibertől teljesen függetlenül.

A közép tartomány elegáns mértékben hozza a realisztikusságot, túlzó tüskék és erőszakos kiemelések nélkül. Egyfajta „kellemes” simaság mindenképpen jelen van, nem akar lenyűgözni egy mesterkélt színvilággal. RY X – Dawn albumának Shortline száma azonnal hidegrázást hoz a vokál indulásától fogva, amely alatt sunnyogó szinusz hullám sub sáv és letompított lábdob határozottan elkülönül egymástól. A zene külön rétegeit úgy prezentálja, hogy mindvégig egységes marad, nem éreztem egyszer sem hogy túlságosan szétdarabolná a zenét, mert az alap tónus és hangulat mindvégig tökéletes egyensúlyban maradt. Téren belül a hangok pozíciója pontos, de nem lézerrel vágott a sziluett, pont ezért is marad könnyen hallgatható, nem kellemetlen még a ‘durva’ mixelésű zenéken sem.

A magas integrálása jóformán láthatatlan, amely önmagában nagyon érdekes evolúció az Overture és Figaro szériákon keresztül. Egyre finomodik az élmény, egyre kevesebb az él a hangban és a Virtuoso-nál tűnik el először ennek a hegynek az érzete, legalábbis számomra. Nyilván a Gryphon is bizonyára semleges, hiszen nem jön át a Virtuoso-n semminemű nonszensz, de átkötve egy rövid tesztre a Figaro BL-re, kapásból hallani ismét azt, amire gondolok a fejlődési görbe alatt. Son Lux – Only az egyik ultimate tesztzeném, ami kapásból rámutat több tulajdonságra is. A dobseprű hangja finoman szól, nem szúr és ez nagyon fontos tapasztalat, hiszen ha ez a zene nem bántó rajta, akkor nehéz lesz olyan magasban zsúfolt anyagot találni, amellyel ne birkózna meg finoman részletezés szempontjából.

Utolsó teszteléseim filmezék voltak, köztük a Boba Fett sorozat pár soundtrackje és a Bladerunner 2049 teljes albuma. A súly mértéke az adott kontroll mellett nagyon élvezetes és kifejező volt, mindennemű hatásvadász érzet nélkül. Simaságát és transzparenciáját megtartva rángatja szét a szoba levegőjét, ha éppen azt igényli a hanganyag, de szigorúan megtartva a korábban említett kontrollt, egységes és egyensúlyt. Az erősen változó dinamikai szintek minden pontján azonos a hangvétel, nem billen össze vissza a rendszer tudása annak függvényében, hogy milyen terhelést kap. A házimozis hangulatok teremtésére biztos, hogy zseni lehet, hiszen nem torpant meg egyetlen egy stílustól és helyzettől sem.

Összességében egy igazán különleges és rendhagyó élmény volt ez a Gryphon és Virtuoso kombó! Ismét bebizonyosodott, hogy amikor az egyes gyártók a „pénz nem lényeg” szint felé mennek el fejlesztés szempontjából, akkor (és akkor a Gryphon Diablo 120 még csak a legolcsóbb tétel a gyártó kínálatában) nem esünk messze a transzparens, sima és kiegyenlített érzéstől. A szettnél hallottak értékeléséhez korábbi tapasztalat szükséges, mert az előadás mértéke már mikro szinten is tudatos adagolású, szigorúan véve egy olyan teljes frekvenciatartományon keresztül futó egyensúlyt, amit pár milliós rendszerek nagyon nem így hoznak. Ez nem akar lenyűgözni hazugsággal, nem túloz, nem fáraszt! Előkelő egyenességgel részletezi a zenéket, határozott és nyugodt szeparációval, rétegeltséggel már az legalsó frekvenciáktól kezdve. A mélyre mutató semlegessége az, ami a leginkább meghatározza a hallgatási élményt, így az hogy ez kinek a szája íze, azt mindenki kapásból érezni fogja, viszont időt kell adni, mire rááll az ember füle és körvonalazódik a tudás minden apró, finom rétege. Le a kalappal!