Neat Acoustics Ministra hangfal teszt
Az angol Neat Acoustics Strata hangfalcsaládjával még nem foglalkoztam teszt formájában, pedig egyfajta kuriózumnak mondható több szempontból is. A Motive SX széria az egyik személyes kedvencem, sokan ismeritek is már a tesztekből, viszont erről feljebb lépni a gyártó kínálatán belül nem feltétlen olyan változásokat hoz, mint amit sokan feltételeznének!
A Strata széria legkisebb modellje a Neat Acoustics Ministra hangfal, amely már tartalmazza az úgynevezett ISO-BARIC konstrukciót. A teljes komponens használat és elképzelés az Ekstra sugárzótól került öröklésre, így kapta meg az 50 mm-es ribbon magassugárzót és a 2 darab 133 mm-es mély-közép hangszórót. A csavar a dologban itt történik, hiszen a 2 darab hangszóró egymás mögött van, tehát a front oldalon látható hangszóró mögött picivel a doboz belül el van választva, egyfajta külön kamraként. A mögötte lévő MDF merevítő “falra” került a második 133 mm-es hangszóró, így a kettő együtt, szimultán dolgozik.
A front oldalon látható hangszóró egy külön MDF panelre lett rögzítve, amely az alap MDF hangfaldobozhoz egy polietilén membrán tömítéssel érintkezik, ezzel minimalizálva a rezonancia átjutását és színezését. CNC maratott ívelt design és por szórt fekete festés, ez utóbbi fix mindegyik színopció esetén (dió furnér, fekete tölgy furnér, fehér szatén).
Hátsó bass reflexes kialakítás, alapból single wire terminállal szerelve, viszont igény esetén felár nélkül bi-wire is elkészíti a Neat Acoustics. A mágneses hangszórótakaró selyem tartozék, viszont az ívelt formája nem tetszett igazán, szóval az dobozban maradt.
A Neat Acoustics Ministra hangfalon nagyon sokat ültem, mert teljesen bizonytalan voltam, hogy kinek és milyen ízlésre is való ez a hangzás. Olyannyira egyedi és szokatlanul közelíti meg a zenéket, amit nem is tudok más hangfalhoz hasonlítani, még nagy vonalakban sem. Pont ezért az elmúlt 1 évben csak figyeltem, hogy az érdeklődők és vásárlók mit szólnak hozzá, hányan választják ezt és milyen zenei ízléshez. A tapasztalat pont annyira érdekes, mint amilyen a hangja is, amire mindjárt ki is térek! Rengeteg szetten meghallgattam, szóval minden egyes erősítő és forrás kombóra nem térnék ki, csak a végső szettekre, amiken a legtöbbet hallgattam:
- Norma HS IPA1 és IPA-140 erősítők
- Wattson Emerson DIGITAL streamer (HS IPA1 esetén), Wattson Madison streamer (IPA-70 és IPA-140 esetén)
- Norma DS-1 CD lejátszó és DAC
- VIABLUE SC-4 T6s hangfalkábel, NF-S6 és NF-75 összekötők, EP-7 ethernet
- Titan Audio Eros V2 elosztó és Eros Signature betápkábel
- JBL HDI FS hangfalállvány
A Neat Acoustics Ministra hangfal stílusa főként a közép tartomány ábrázolása és mélysége miatt szokatlan, mert olyan, mintha a legközelebbi hang a zenében is több méterről szólna. A tér rajzolata és mérete elképesztő, messze az egyik legtágasabb sugárzó, amit hallottam, árfekvéstől teljesen függetlenül. Ennek a mélységnek a vele járója, hogy melegebb és árnyékosabb a hangulat, egy az egyben jazzclub érzete van a dolognak, ahol a színpad pár méterre van tőlünk és élőzenét hallgatunk kihangosítás nélkül.
Ez nyilván az ISO-BARIC konstrukciónak köszönhető nagy részben. Nem a hangfalból szól a zene, hanem térben a dobozok mögül jön minden hang, ráadásul elég fókuszáltan is, annak ellenére, hogy a tonalitás egyértelműen mélyebb, analógosabb. Billie Eilish – Your Power száma jó példa erre, annak ellenére, hogy pont a Norma HS IPA1 + Wattson Emerson DIGITAL kombóval több fényt kap a vokál és önmagában nem feltétlenül tűnik fel elsőre, hogy mennyivel távolabbról is szól minden, mint például a Figaro hangfalaknál. Összevetve a kettőt, szinte ég és föld a különbség, hiszen a Figaro betolja az orrunk hegye alá ugyanazt az énekhangot, míg a Ministra térbe helyezi és “onnan térből” szól felénk.
Neat SX3-mal összevetve érdekes a verseny, mert egyébként nekem személy szerint jobban tetszik az SX3 és talán univerzálisabb doboz is az. Annál is nagyon hallani a tipikus Neat-es terességet, de még nem ilyen mértékben. A Motive SX dobozok intimebbek, tapinthatóbbak távolság szempontjából.
A Ministra basszusai rengeteget változtak a járatás során, feltételezem a dupla hangszórós elhelyezés végett. Meglepően mélyre megy és hatásos erőre képes, mindezt inkább kemény és gyors lecsengéssel. Míg az SX szériában több az öblösség és eleresztés az alsó frekvenciáknál, úgy itt határozottabb az adagolás mértékbe. Használtam elektronikus anyagokra és hangszeresre is egyaránt, nagyjából mindkettőre ugyanúgy alkalmazható mennyiség és erő szempontjából is. A gyártói leírás szerint ezt falhoz közelre ajánlják elsősorban, így is tervezték és hangolták, tehát nyugodtan lehet vele kísérletezni. Nálam eléggé távol van minden faltól és felülettől, szóval úgy hozta az említett habitusát, nem pedig falra tolva.
A Ministra hangját a ribbon magas sugárzó fűszerezi tovább és ez is részese a szokatlan karakternek. Aki hallott már valamilyen szalag hangszórót, akkor nagyjából tudja, hogy elég feltáró, nagy felbontású és kihegyezett a legtöbb ilyen konstrukció. Ez itt sincsen másképpen, abszolút felismerhető a ribbon jelenléte a hangképben. A közép szekció távolsága és térbe helyezése mellé ez a jellegű aprólékosság az, ami furcsa, hiszen távol van a hang (főleg ha a zene teres mixelésű) és mégis érzékeled a nüansz felső frekvenciás réteg részleteit. Emberi beszéd szájhangjait elég erősen kihallani, legyen az rekedtség, torokhang vagy a szokásos szájnyitás velejárói. Michelle Gurevich – Drugs Saved My Life jó példa erre, hiszen az énekes hangjában van egyfajta darabosság és karcolás néhol, amire egy az egyben rá is mutat ez a ribbon.
Miért is furcsa vagy szokatlan ez a karakter? Mert a közép szekció mély és tágas, keverve az analógos melegséggel, amire ez a kihegyezett ribbon építkezik. Az érdeklődők vagy azonnal szerelembe esnek, vagy az első 2-3 szám után tudják, hogy ez nem nekik szól. Klasszikus, hangszerelt és bárminemű élőfelvétel nagyon jól áll neki, és ezt is látom a vásárlók körében, hogy többségük ezt a térábrázolást keresi, feszes mélyekkel, nyitottan részletező magasakkal, ami képességek az említett stílusoknál jön ki a legjobban. Elektronikus anyagok számomra azért tetszettek, mert ha éppen nincs énekhang, vagy bármi ‘valódi’ hangszer a zenében, akkor nem is igazán lehet rámutatni a melegségre, csak arra hogy hatalmas szünetet rak hang és hang közé, illetve elénk és a zene közé. Ha pedig egy “jó” hang realisztikusan a térben lebeg előttünk, az csak szórakoztató lehet.
Összességében a Neat Acoustics Ministra hangfal egy igazi kis kuriózum, amit láttam már brutális mono blokkos végfok szettekben is használni, de “egyszerűbb” Arcam, Rega és Norma láncban is. Ami biztos, hogy a párosításra érzékeny, illetve a 86 dB/1 watt sem a könnyen hajthatóságra utal. Rega és Arcam virgoncabb stílusa nagyon jó lehet hozzá, illetve bármi, ami klasszikus elképzelések alapján egy nyitott, izgalmas és közvetlen karaktert kínál. Meleg, füstös és lomha erősítővel szerintem nem a legjobb, bár ízlés dolga ez is nyilván. Térábrázolása zseniális, mondhatni referencia a mélység és szélesség mértéke miatt, basszusa kemény és irányított (tud ütni rendesen, ha kell!), a közepe pedig melegebb, míg a magasa kihegyezett, aprólékos. Ha az elmondottak alapján érdekes lehet számodra, akkor érdemes meghallgatni saját, illetve más erősítőn is, hogy milyen is ez a Neat Acoustics Strata világ!