VIABLUE KR-2 USB A/B kábel Gedeon Audio
március 20, 2021 By gedeon Off

VIABLUE KR-2 USB kábel teszt – Milyen mértékű a különbség? – Topping, Hegel, Neat

Digitális kábeleknél több a fejvakarás, mint az analóg összekötőknél, és ennek a legtöbbször az az egyszerű magyarázata, hogy “hiszen ezek egyesek és nullák”. Igen, de nem. Optikai kábelnél még érthető az ellentmondás, de digitális koax és USB esetén a forrást elhagyó jel egy OFC alapú vezetőszálon fut végig, ami akár pontosan ugyanaz az alap anyaghasználat is lehet, mint egy analóg RCA esetén. A fejlesztők szerint ezen a ponton kerülhet a jelbe zaj és torzítás, végeredményképpen pedig hiába digitális a forrás jel, ugyanúgy megjelenhet változás a hangban útközben. Ha végigpásztázom a google találatokat a témában, akkor azt látom, hogy egészen mélyreható tesztek és magyarázatok készültek amellett, hogy miért hozhat változást az egyik a másikhoz képest. Persze ennek az ellenkezőjét is jó sokan állítják, viszont ahelyett, hogy vakon elhisszük bármely állítást, inkább hagyatkozzunk a személyes tapasztalatokra.

Hegel erősítő Gedeon Audio Studio teszt

Gedeon Studio HiFi Hegel erősítő Topping D70S Exposure Auralic

Az évek során nem igazán foglalkoztam ezzel a témával, a biztonság kedvéért mindig egy fokkal jobb építési minőségű kábeleket használtam, mint amit tartozékként adnak minden USB-B-vel ellátott termékhez. A napokban került hozzám két Topping is, az MX3 erősítő és a D70S DAC. Mindkettőhöz jár egy, ránézésre ugyanolyan USB A/B kábel, átlagos, ömlesztett vékony konstrukció. Gondoltam, hogy ennél jobb alkalmat nem is találhatnék a tesztelésre és bevetettem ezek mellé még egy Hegel H95 erősítőt is, amin ugyancsak van egy USB-B aljzat.

VIABLUE KR-2 USB A/B kábel Gedeon Audio

A teszteléshez használt eszközök – 2015 macbook pro forrás, Hegel H95 erősítő, Topping MX3 erősítő, Topping D70S DAC, Neat Acoustics Motive SX3 hangfal, VIABLUE SC-6 hangfalkábel, VIABLUE NF-S6AIR RCA kábel, Titan Audio Helios tápelosztó, Titan Audio Eros Signature és Eros tápkábelek.

VIABLUE KR-2 USB A/B kábel Gedeon Audio

A fókuszban pedig a Topping tartozék USB és a VIABLUE KR-2 USB A/B kábele volt, ezeket cserélgettem mindegyik összeállításnál. A KR-2 ára (15 000-20 000 Ft,-) egészen mérsékelt a piac lehetőségeit nézve, de ez szerintem ehhez a teszthez hasznos is, hiszen például egy kis Toppinghoz ez még bőven elfogadható extra tétel, feltéve hogy ad bármi előnyt.

Neat Acoustics Motive SX3 hangfal Gedeon Audio Studio

A teszteléshez a Neat SX3-at használtam, ami az elmúlt hónapok alatt egyfajta munkaeszköz és igásló lett számomra. A hangja egészen feltáró, életszerű és kifejezetten mélyre mutat részletek szempontjából. Nagy előnye, hogy a legapróbb változásokat is kimutatja, mint egy megbízható műszer. A tartozék USB-vel kezdtem és érdekes módon már önmagában is volt egy furcsa érzetem a közvetlen UPnP streameléssel szemben. Főleg a basszusok legalsó tartománya hiányzott, plusz a közép szekció árnyékosabb és folyósabb volt. A szeparáció nem volt annyira határozott, de ezen tapasztalatok még csak a stream vs macbook USB jelfolyam közti differenciát mutatja. Ezt követően kicseréltem a vékony fekete kábelt a KR-2 USB-re és nekiültem ugyanazon zenéknek. A különbség kapásból megjelent, de bizonytalanná tett, mert a korábbi se volt rossz, csak más, mint amihez szoktam. A KR-2-vel közelebb kerültem a közvetlen Hegel UPnP stream hangminőségéhez, nem lett pontosan ugyanolyan, csak majdnem. Az alsó frekvenciák határozottabb szerepet kaptak, értem ezalatt az 50 Hz környékét, a vokáloknál pedig kitisztultabb lett az összkép. A sima USB-nél egyfajta koszos érzetem volt, és akárhányszor visszakötöttem, mindig megjelent pontosan ugyanazon másodpercnél az adott zenéknél. Son Lux legújabb A Different Kind of Love számánál szöszök és szemcsék kerültek a képbe, ami a különálló hangokat valamelyest összekötötte egymással. A ‘sáros’ hangulat teljes mértékben eltűnt, ahogy átváltottam a KR-2-re és ugyanez történt a közvetlen UPnP-nél, Node 2i + Topping D70S stream láncnál. A kis MX3 erősítőt használom íróasztali munka közben, egy Neat IOTA hangfalra kötve és a különbség itt is hasonló a két kábel között. A ribbon sugárzó, pláne közel térben markánsan kihozza az említett jelenséget, ami ugye érdekes, hiszen árfekvésben jóval lentebb vagyunk a Hegel és D70S kombóhoz képest. A zajos érzet a teljes hangképen érzékelhető egy enyhe mértékben, viszont a szeparációs képessége változik a rendszernek a legjobban, függetlenül az eszközök árfekvésétől és kvalitásától.

Topping MX3 erősítő Gedeon Studio

A különbség a két kábel között nem ég és föld, de egy kellőképpen érzékeny rendszeren ezt bárki kihallja már egy 10 perces tesztelés után is. Direkt nem 50 000 – 100 000 Ft,-os USB kábelekkel akartam összevetni a tartozék feketét, mert ott a placebo és indokolatlanság elviheti a fókuszt, pláne hogy senki nem fog egy MX3-hoz ennyiért kábelt venni. A KR-2 viszont ár-érték arányát tekintve nagyon baráti, határozottan közelebb hoz minket egy dedikált streamer egység élményéhez. Ha pedig egy Topping eszközön az USB-B bemenetet használod, akkor erősen ajánlom a tartozék kábel cseréjét.

A tesztben szereplő termékek