
Pylon Audio Pearl 20 álló hangfal teszt
Miután sikerült meghallgatni a Pearl Monitort, kíváncsi lettem, hogy közepes méretű nappalimban hogyan teljesítene az eggyel nagyobbnak számító, álló kivitelű Pylon Audio Pearl 20, mivel a Monitor basszusai a nagyobb térben kissé elhalványultak. Ezzel a hangfallal jobban megértettem a lengyelek széria mögötti koncepcióját. Ha fontos neked az árnyalt basszus és terhelhetőség, illetve térhatást szeretnél belépő áron, akkor érdemes ezzel kezdeni a márkával való ismerkedést.
A nem túl melák polák
A Pylon Audio lengyel vállalat, amelyet 2011-ben alapítottak. Azzal a céllal jött létre, hogy a hangot ne csupán hallhatóvá, hanem átélhetővé tegye. A cég filozófiájának középpontjában a „legtisztább hangzás a legkülönlegesebb színekkel„, valamint a „hatalmas, kristálytiszta hangzás, gondosan kidolgozott küllembe csomagolva” áll. A gyártó háttérsztoriját tömören összefoglalta a Pearl Monitor cikk, ezért most inkább a termékre fókuszálok.
A Pearl sorozat a Pylon termékpaletta bővítéseként jött létre, miután a vállalat magasabb kategóriás termékei már Európa-szerte elismerést zsebeltek be. A Pearl 20 a díjnyertes Pylon Pearl utódja, illetve valójában a Pearl termékcsalád harmadik generációját képviseli. Az eredeti „Pearl Front” Tonsil hangszórókat használt, majd a Tonsil ellátásának megszűnése után egy második verzió, szintén „Pearl 20” néven, STX alkatrészből készült. A jelenlegi Pearl 20 azonban, amit egy lengyel forrásból olvastam, már nagyrészt a Pylon saját fejlesztésű mély-közép sugárzóit alkalmazza, amelyek 70%-ban házon belül készülnek, míg a membránt és a felfüggesztést a neves Kurt Müller cég szállítja. A magassugárzó továbbra is Monacor gyártmányú, de a Pylon tervei között szerepel a jövőben saját magassugárzó dóm fejlesztése is ehhez a kategóriához.
Megjegyzés: a Pearl szériában kisebb-nagyobb modell, aktív mélysugárzó és center hangfal is létezik, így többcsatornás házimozit is építhetsz a Pearl 20 köré.
Pylon Audio Pearl 20 megjelenés és fizikai jellemzők
A Pylon Audio Pearl 20 egy kompakt, kétutas, hátsó reflexnyílásos rendszer. Mélységét és szélességét tekintve olyan, mint egy polchangfal, csak lefelé meghosszabbították a dobozát. Ennek megvan az a praktikus előnye, hogy nem kell hozzá külön állvány vásárolni.
A doboz kb. 1,5 centis panelekből épül fel, az előlap MDF-ből, a többi rész pedig forgácslapból készült, műfurnér borítással. Többféle kiadásban, többek között wenge, dió, fekete és magasfényű fehér színben is elérhető. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a doboz nincs belső csillapítással kiegészítve. Ez a szokatlan megközelítés egy szándékos akusztikai döntés, amely valószínűleg a hangfal „energetikus” és „nyitott” karakteréhez járul hozzá, elkerülve a túlzott tompítást vagy elmosódást a hangzásban. Ez a Pylon egyedi tervezési filozófiájának apró, de fontos részlete.
A keresztváltó alkatrészeit point-to-point technikával illesztették egymáshoz. A magassugárzó szekcióban remek minőségű Jantzen polipropilén kondenzátor és légmagos tekercs található, tisztességes ellenállásokkal. Az aluláteresztő szekcióban kevésbé kiemelkedő, de még jónak számító elektrolit kondenzátor és ferritmagos tekercs került beépítésre. A belső kábelezés réz, forrasztással rögzítve a hangszórókhoz. A keresztváltó az egyik legkritikusabb komponens a hangfalban, és az itt használt alkatrészek, különösen ebben az árkategóriában, ígéretesebbek a vártnál.
Pylon Audio Pearl 20 büzemelés és tesztkörülmények
A hangfalak Arcam Radia A5 erősítő és CD5 CD-lejátszó alapú rendszerben, 25 négyzetméteres nappalimban szóltak a legtöbbet. Kíváncsiságból csatlakoztattam hozzájuk egy Fezz Audio Silver Luna Prestige csöves erősítőt is, ami a középhangok melegségét és áttetszőségét drasztikusan javította, emellett a mélységen is finomított. Természetesen nem valószínű, hogy ilyen értékű elektronika lesz társa a szóban forgó hangsugárzóknak, de a kísérlet tanulságos annyiban, hogy a fejlettebb, tisztább hangú erősítőre érzékelhető textúra és szeparáció javulással reagált a Pearl 20. Vagyis hosszú távon, ha teljesen fapados minőségű elektronikáról lépnél tovább, a dobozokban még lesz bőven potenciál.
A hangfalakat nagyjából 13-25 négyzetméter közti alapterületű szobákhoz javasolják, valószínűleg az optimális mélyhang érdekében. Általánosságban elmondható, hogy a basszus a falak és sarkok közelében „fellelkesedhet”, ami túlzott, kevésbé kontrollált mélyhangokat eredményezhet. Ezért a megfelelő elhelyezés kritikus a basszus kontrolljában és a térhatást illetően. Mint minden hangfal esetében, a szoba akusztikája itt is jelentősen befolyásolja a hangzást. Érdemes kísérletezni a hangsugárzók elhelyezésével, távolabb húzva őket a hátsó és oldalsó falaktól, hogy megtaláld az optimális egyensúlyt a basszus tisztasága és a hangszínpad szélessége között. Nálam kb. fél méterre a falaktól sikerült tetsző mennyiségű mélyhangot elérni, a színpad pedig úgy volt a legstabilabb, ha a szokásosnál kicsivel beljebb fordítottam a dobozokat. Utóbbi úgy értendő, hogy a külső oldalukat középen ülve már kissé látni lehetett.
Megjegyzés: A hangfal 8 Ohm impedanciával és 86dB érzékenységgel rendelkezik. Bár utóbbi az átlagosnál alacsonyabb, ami azt jelenti, hogy a Pearl 20 profitálhat egy kicsit nagyobb teljesítményű erősítőből, de a 8 ohmos impedancia „barátságos terhelést” jelent a legtöbb erősítőnek. A 2 x 50 wattos Radia A5 szerintem bőségesen elég volt mellé.
Pylon Audio Pearl 20 hangminőség
Az egységes, koherens hangzás alapvető erőssége a Pearl 20-nak, ami természetesebb és kevésbé fárasztó hallgatási élményt biztosított azáltal, hogy a frekvenciasávok zökkenőmentesen olvadtak össze. Ez a tulajdonság különösen értékes az árkategóriában, ahol több versenytárs küzd a hangszórók közötti összefésüléssel.
A hangfalak nagy, telített hangzást adtak, enyhén meleg, de nyitott és tiszta karakterrel, ami nem volt lefojtva vagy elmosva. Ez a melegség az adott szobában jobban érvényesült, mint korábban a Pearl Monitorral. Az alsó mélyhangok az állványos kiadáshoz képest lendületesebb módon egészítették ki a többi zenei részletet, amitől érzelmileg is hangsúlyosabbá vált a zenehallgatás élménye. Ez a kontrollált, mégis testes basszus hozzájárult a hangfal kerekebb, és hosszú távon élvezetes karakteréhez. Eleinte kissé fedett középső frekvenciákat kaptam ahhoz képest, amit a Pearl Monitor nyújtott, ez nem hagyott nyugodni. Próbaképpen a parkettakímélő talpakat kicseréltem tüskés alátétre és az énekhang tisztasága, szeparációja lényegesen javult. Az említett fedettség ezután már egy számomra jelentéktelen szintre csökkent.
A Pearl 20 dinamikája lepett meg leginkább. Józan, okos textúrával mutatta be mindazt, ami eljutott hozzá. Nem válogatott a zsánerek között, a Falling in Reverse zúzós dallamait épp olyan egyenesen és lazán továbbította, mint Stan Getz bossa nova klasszikusait. Képes volt ügyesen reprodukálni a zenei csúcsokat a leghalkabb suttogásoktól a leghangosabb részletekig torzulás vagy összenyomódó hatás nélkül. Igaz, hogy a cintányérok nem voltak olyan úszkáló, levegős jellegűek, mint a drágább Pylon alternatívák esetében, de az ilyen fémes, csattanó részleteket is komolyan vette a hangfal, még ha szubjektív ízlésem szerint kissé sík térben is tartotta azokat.
Sara K. – Stars c. számát a kistesó Pearl Monitoron is meghallgattam, így újra felkerült a lejátszási listára. A hangszínpad tágas volt, de nem különösebben mély. Ezzel szemben az előttem megjelenő részletek stabilan és jó definícióval jelentek meg. Széles, előre vetítő hangszínpadot kaptam, bár az a hangfalak mögötti sáv korlátozott volt, mégis rendkívül magával ragadó és közvetlen hallgatási élményt teremtett a Pearl 20, hasonlóan egy élő előadás első sorában való tartózkodáshoz. Ez a fajta térhatás különösen vonzó lehet azok számára, akik a „jelenlét” és a „közvetlenség” érzését keresik a zenében. Tetszett, hogy a Stars mélyhangjait nem kozmetikázta vagy hízlalta feleslegesen, volt teltség, de erőlködés nélkül.
Néhány Joe Satriani szám is előkerült, köztük a Wind in the Trees. Függetlenül attól, hogy mennyiből akarsz hifit építeni, ezt a darabot (ha szereted a progresszív rockot) érdemes valami komoly szetten is meghallgatni. Van egy áramló, meditatív jellege, de a belépő szetteken csak technikai módon szokott megjelenni, általában a dob feszességére és a gitár dallamára korlátozódva. A Pylon tehetségét ott érzékeltem, hogy a finom, lebegő zongorát óvatosan ábrázolta és Satriani játékát könnyed módon ábrázolta, közben mozgásban maradtak a hátrébb eső részletek. A Groove Armada – Suntoucher mélyhangjainál pedig néztem egy nagyot, mélynyomó nélkül is bőséges volt a basszus, tonálisan gazdag és kellően testes.
Összegzés: Kinek szól a Pearl 20 és miért érdemes kipróbálni?
A Pylon Audio Pearl 20 hangfal egy figyelemre méltó álló hangfal, amely az árkategóriájában ritkán tapasztalható kapacitást és kifinomult karaktert kínál. A gyártó folyamatos fejlesztési filozófiájának köszönhetően egy rendkívül versenyképes termék a piacon, ügyeltek a részleteire, amennyire lehetett egy belépőkategóriás termék esetében. Megjelenése a kis méret miatt nem túl domináns, ráadásul a konkurensek szokásos egy-két színopciójához képest ez négyféle kiadásban kapható. Arra mindenképpen ügyelj, hogy (tartozék) tüskét, vagy más minőségi vibrációcsökkentést kapjon a doboz, a gyáritól jobb alternatívával is érdemes kísérletezni, továbbá az elhelyezés is igényel egy kis játékot, de összességében a pénzért kapott csomag elégedett mosolyt generál. Határozottan kíváncsi lettem a gyártó nagyobb modelljeire, hamarosan azok is bemutatásra kerülnek! A Pearl 20-at (és más Pylon hangsugárzókat) ki tudod próbálni előzetes bejelentkezést követően a Gedeon Studioban.
Előnyök:
- Kiemelkedő ár/érték arány
- Koherens, egységes hangzás
- Dinamikus részletek vártnál jobb megjelenítése
- Tágas, előre nyúló hangszínpad
- Megbocsátó a “büdzsé” elektronikákkal, de képes még jobb teljesítményt nyújtani magasabb kategóriás erősítőkkel.
- A keresztváltó és küllem minősége jobb a vártnál, színválaszték ugyancsak korrekt
Megfontolandó szempontok
- Magashang részletessége kevésbé transzparens a drágább rokonokhoz képest. Ez azonban tudatos tervezési döntés, amely lehetővé teszi a kedvezőbb ár/érték arányt.
- Bár a hangszínpad széles és az előtérben lévő részletek kiválóak, a hangfalak mögötti tér mélységére kevésbé fektet hangsúlyt.
- Az 86dB-es érzékenység enyhén átlag alatti, ezért kicsit erősebb „vas” lehet indokolt a hajtásához (nyugi, nem kell hozzá erőmű. min. 2 x 50 watt)
A cikk vendégírónk, Komáromi Barnabás (Bari) munkája. Hamarosan újabb tesztjeit és híreit is olvashatjátok nálunk.