Mi az a HiFi és hogyan működik egy hifi rendszer?
Röviden: a HiFi (High Fidelity, magyarul „magas hűségű” hangvisszaadás) olyan zenehallgató rendszert jelent, amely a felvételt minél pontosabban próbálja visszaadni. Egy klasszikus hifi rendszer három fő részből áll: forrásból, erősítőből és hangfalból.

Ha most kezdesz érdeklődni a hifi iránt, könnyen az lehet az első benyomásod, hogy ez az egész egy meglehetősen bonyolult világ. Erősítők, DAC-ok, streamerek, hangfalak, kábelek, ohmok, wattok, különböző formátumok és rengeteg olyan kifejezés, amiről elsőre azt sem tudod, hogy eszik-e vagy isszák. Pedig az alapok valójában meglehetősen egyszerűek.
A hifi lényege röviden az, hogy a zenét egy olyan rendszeren keresztül hallgatod, amely igyekszik azt minél pontosabban visszaadni. A High Fidelity elnevezés is innen jön: a „hűség” eredetileg a felvételhez való hűséget jelenti. A gyakorlatban persze az is számít, hogy a hallgató milyen hangzást szeret.
Ez önmagában még nem mondja meg, hogy egy hifi rendszer mitől lesz jó. És talán még fontosabb: azt sem jelenti, hogy minél drágább valami, annál jobb lesz.

Akkor mi számít hifinek?
Ma nincs egyetlen olyan pont, ahol egy rendszer hirtelen hifivé válik. Régen volt erre próbálkozás: a német DIN 45500 szabvány az 1960-as évektől minimumértékeket írt elő például a frekvenciaátvitelre és a torzításra. Ezeket a határokat ma már szinte bármelyik olcsó készülék könnyedén teljesíti, ezért a hifi ma inkább szemlélet, mint műszaki határvonal.
Nem attól lesz egy hangrendszer hifi, hogy egy bizonyos ár fölött vásároltad, és nem is attól, hogy különálló komponensekből áll. Egy egyszerű, néhány százezer forintos sztereó rendszer ugyanúgy lehet hifi, mint egy több milliós összeállítás. A különbség elsősorban abban van, hogy milyen kompromisszumokat kell elfogadni, milyen minőségű komponenseket használunk, mekkora helyiségben hallgatjuk a rendszert, milyen zenét hallgatunk, és természetesen abban is, hogy milyen elvárásaink vannak. Ez utóbbi szerintünk különösen fontos.
A hifi nem egy objektív verseny, ahol minden rendszernek ugyanazt kell tudnia. Egy kis nappaliba egészen más rendszer lehet értelmes választás, mint egy 40 négyzetméteres dedikált zenehallgató szobába. Ugyanígy más lehet a jó megoldás annak, aki egész nap háttérzenét hallgat, mint annak, aki este leül egy lemez mellé, és két órán keresztül csak zenét hallgat.

Mire való egy hifi rendszer?
Elsősorban arra, hogy zenét hallgassunk rajta. Ez talán banálisan hangzik, de a hifizésben időnként könnyű szem elől téveszteni. A rendszer lehet egy hobbi része, lehet technikai érdeklődés tárgya, lehet egy nappali központi eleme, de végső soron valamilyen formában a zenehallgatást kell szolgálnia. Ezért nincs olyan, hogy mindenkinek ugyanaz a rendszer az ideális.
Ha például valaki leginkább Spotify-ról hallgat zenét, szeretné a telefonjáról vezérelni, és nem akar külön készülékekkel foglalkozni, teljesen felesleges lehet számára egy sok komponensből álló rendszer. Egy jó all-in-one készülék sokkal praktikusabb megoldás lehet. Más kifejezetten szeretné külön kiválasztani az erősítőt, a hangfalat és a digitális forrást, később pedig egyenként fejleszteni a rendszert. Neki egy különálló komponensekből felépített sztereó rendszer lehet logikusabb. Egyik sem „igazibb” hifi a másiknál.

Egy hifi rendszer alapvetően három dologból áll
Ha minden sallangot leveszünk róla, egy klasszikus sztereó hifi rendszer (két csatorna, vagyis bal és jobb hangfal) három fő részből áll:
forrás → erősítő → hangfal
Ennyi.
- A forrásból érkezik a zene. Ez lehet például egy streamer (spotify, tidal, netrádió, bluetooth), CD-lejátszó, számítógép, telefon vagy lemezjátszó. A lemezjátszó kicsit kilóg a sorból: a jele nagyon gyenge, ezért kell hozzá egy phono előerősítő is. Ez lehet külön készülék, vagy beépítve az erősítőben.
- Az erősítő megkapja a forrás jelét, és felerősíti akkora szintre, hogy meg tudja hajtani a hangfalakat. Itt állítod a hangerőt és több forrás esetén a bemeneteket.
- A hangfal az elektromos jelet hanggá alakítja: a benne található sugárzók megmozgatják a levegőt, és ezt a nyomásváltozást érzékeli a fülünk.
Persze a valóság ennél valamivel összetettebb. Egy streamerben például lehet beépített DAC és előerősítő. Egy hálózati erősítőben akár az egész lánc (streamer, DAC, előerősítő és végfok) elfér egy dobozban. Egy aktív hangfalban pedig maga az erősítő is a hangfal dobozán belül található, de akár a teljes streamer szolgáltatás is. Kezdőként most elég, ha ezt a háromlépcsős logikát érted.
Valahonnan jön a zene → valami feldolgozza és felerősíti → valami megszólaltatja.
A következő részekben ezt fogjuk egyenként szétszedni.

Miért nem elég egyszerűen egy hangfalat venni?
Az egyik gyakori félreértés, hogy a hangfal „csinálja a hangot”, ezért talán az a legfontosabb elem. A helyzet ennél összetettebb. A hangfal valóban kulcsszereplő, de önmagában nem működik. Kell hozzá egy erősítő, amely megfelelő jelet és teljesítményt biztosít számára, és kell valamilyen forrás is, ahonnan a zene érkezik.
Ráadásul maga a helyiség is nagyon sokat számít. Ugyanaz a hangfal két különböző szobában, két különböző pozícióban vagy teljesen másképpen berendezve egészen másképpen szólhat. Ez az egyik oka annak, hogy hifiben nem érdemes kizárólag egyetlen komponens specifikációit nézni.

És akkor hol jönnek a képbe a kábelek, a DAC-ok és a többi kütyü?
Jogos kérdés, mert valószínűleg pont ezekkel találkozol majd először, amikor elkezdesz hifi oldalakat vagy fórumokat olvasni. A rendszer alapját azonban nem ezek jelentik.
A DAC (digitális-analóg átalakító) például akkor válik érthetővé, amikor már tudjuk, mi az a digitális zenei jel, és miért kell azt analóg jellé alakítani. A kábeleknél ugyanez a helyzet: előbb érdemes megérteni, hogy milyen készülékeket és milyen jeleket kötünk össze, és csak utána arról beszélni, hogy milyen kábelre van szükség.
Ugyanez igaz a wattokra, ohmokra, a különböző hangfalkonstrukciókra, vagy akár arra, hogy miért lehet egy bizonyos erősítő jobb párosítás egy adott hangfallal. Ezekkel mind foglalkozni fogunk, csak nem szeretnénk az első cikkben rögtön rád borítani az egész hifi szótárat.
Kinek való a hifi?
Gyakorlatilag bárkinek, aki szeret zenét hallgatni, de nem feltétlenül mindenkinek van szüksége klasszikus értelemben vett hifi rendszerre. Ha egy telefonról vagy laptopról hallgatott zene tökéletesen megfelel, semmi nem kötelez arra, hogy innen tovább lépj. A hifi nem egy fejlődési fa, amelynek a végén valamilyen kötelezően többmilliós rendszer vár.
Akkor van értelme komolyabb rendszerrel foglalkozni, ha szeretnél többet kihozni a zenehallgatásból, érdekel a technika, fontos számodra a hangzás, vagy egyszerűen szeretnél egy olyan rendszert, amit jó érzés használni. És itt jön be egy fontos szempont: a jó hifi rendszer nem feltétlenül az, amelyik a legtöbbet tudja, hanem az, amelyik a te használatodhoz illik.
Ha valaki csak este, halkan hallgat zenét egy 15 négyzetméteres nappaliban, egészen más rendszerre van szüksége, mint annak, aki hétvégén nagy hangerővel hallgat rockzenét egy 40 négyzetméteres nappaliban.

Innen hogyan tovább?
Ebben a sorozatban tényleg az alapoktól indulunk. Nem feltételezzük, hogy tudod, mi az az impedancia, DAC vagy előerősítő, és azt sem, hogy különbséget tudsz tenni egy streamer és egy hálózati erősítő között.
A következő részekben ezért először a legkézzelfoghatóbb kérdésekkel foglalkozunk: mekkora rendszerre van egyáltalán szükséged, és mit kapsz a pénzedért különböző árszinteken? Megnézzük, mit jelent a belépő-, közép- és felső kategória, és azt is, hogyan érdemes felépíteni egy rendszert úgy, hogy ne véletlenszerűen egymás mellé vásárolt készülékekből álljon.
Ezután szépen végigmegyünk az egyes komponenseken, a forrásoktól és az erősítőktől a hangfalakon át egészen a kábelekig és a szobaakusztikáig.
Nem az a cél, hogy mindenkiből audiofil szakértőt csináljunk. Az a cél, hogy ha bemész egy hifi bemutatóterembe, megnézel egy webshopot, vagy egyszerűen csak beszélgetsz valakivel a hifiről, értsd, miről beszél.
