Oneohtrix Point Never – Good Time
Érdekes viszonyt ápolok a filmzenékkel. Rengetegszer tudatosul bennem a filmek nézése közben, hogy mennyire sokat ad a képi élményhez egy a hangulathoz megfelelően illeszkedő, specifikusan ahhoz komponált zene. Ezáltal keletkezik bennem egy érzés, hogy a filmzene-albumot majd külön is mennyire élvezetes lesz újra és újra meghallgatni. Ezzel szemben a valóság teljesen mást mutat, és az esetek túlnyomó többségében valamiért a mozgóképektől elkülönülve végül kevésbé lesz sokatmondó számomra a zene, így nagyon ritkán kerül a lejátszási listámra filmzenei lemez.
Ez alól kivétel a 2017-es Good Time című filmhez Oneohtrix Point Never által készített zenei alkotás. A bő háromnegyed órás album külön is tökéletesen megállja a helyét, a filmet pedig különleges hangulatával kissé műfajából is kiröpíti. Daniel Lopatin Oneohtrix Point Never művésznév alatt kiadott zenéihez képest a Good Time talán összeszedettebb, kevésbé csapongó. A repetitív dallamok és a torzított gitárok, szintetizátorok ügyesen erősítik fel az egyébként talán inkább drámai vonalra koncentráló film thriller/crime műfaji elemek által keltett feszültségét. A futurisztikus hangzás pedig kreatívan csavar a dolgokon, hiszen érzésre hiába játszódik a történet napjaink New York-jában, mégis bizonyos pontokon a képi világgal egyesülve neo-noir sci-fi atmoszférát kölcsönöz a filmnek. Mivel a zene végigköveti a történetet, így nehéz kiemelni különálló darabokat, de talán a “Good Time”, “Hospital Escape / Access-A-Ride”, “Leaving The Park” és “Connie” címűek a legkarakteresebbek. Az albumot záró “The Pure and The Damned” című dalban pedig Iggy Pop közreműködik, amely egy instrumentális album végén igen hatásos érzéseket kelt a hallgatójában. (Engem Fennesz “Venice” albumának nyolcadik, “Transit” című száma által keltett érzésre emlékeztet a legjobban, ott is hihetetlenül ütős a vizes témájú ambient közepette egy erős hangú énekes közreműködésével készült dal). Kellemes zenehallgatást!
Író – Szamosi Dániel
