Keresés
Keresés
Keresés
Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio
augusztus 9, 2025 By Gedeon Audio Off

Pylon Audio Pearl 20 álló hangfal teszt

Gedeon Studio Shop Kuponkód MONO5 Titan Audio Fyne Audio Hegel kuponMiután sikerült meghallgatni a Pearl Monitort, kíváncsi lettem, hogy közepes méretű nappalimban hogyan teljesítene az eggyel nagyobbnak számító, álló kivitelű Pylon Audio Pearl 20, mivel a Monitor basszusai a nagyobb térben kissé elhalványultak. Ezzel a hangfallal jobban megértettem a lengyelek széria mögötti koncepcióját. Ha fontos neked az árnyalt basszus és terhelhetőség, illetve térhatást szeretnél belépő áron, akkor érdemes ezzel kezdeni a márkával való ismerkedést.

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

A nem túl melák polák 

A Pylon Audio lengyel vállalat, amelyet 2011-ben alapítottak. Azzal a céllal jött létre, hogy a hangot ne csupán hallhatóvá, hanem átélhetővé tegye. A cég filozófiájának középpontjában a „legtisztább hangzás a legkülönlegesebb színekkel„, valamint a „hatalmas, kristálytiszta hangzás, gondosan kidolgozott küllembe csomagolva” áll. A gyártó háttérsztoriját tömören összefoglalta a Pearl Monitor cikk, ezért most inkább a termékre fókuszálok. 

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

A Pearl sorozat a Pylon termékpaletta bővítéseként jött létre, miután a vállalat magasabb kategóriás termékei már Európa-szerte elismerést zsebeltek be. A Pearl 20 a díjnyertes Pylon Pearl utódja, illetve valójában a Pearl termékcsalád harmadik generációját képviseli. Az eredeti „Pearl Front” Tonsil hangszórókat használt, majd a Tonsil ellátásának megszűnése után egy második verzió, szintén „Pearl 20” néven, STX alkatrészből készült. A jelenlegi Pearl 20 azonban, amit egy lengyel forrásból olvastam, már nagyrészt a Pylon saját fejlesztésű mély-közép sugárzóit alkalmazza, amelyek 70%-ban házon belül készülnek, míg a membránt és a felfüggesztést a neves Kurt Müller cég szállítja. A magassugárzó továbbra is Monacor gyártmányú, de a Pylon tervei között szerepel a jövőben saját magassugárzó dóm fejlesztése is ehhez a kategóriához. 

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

Megjegyzés: a Pearl szériában kisebb-nagyobb modell, aktív mélysugárzó és center hangfal is létezik, így többcsatornás házimozit is építhetsz a Pearl 20 köré. 

Pylon Audio Pearl hangfalcsalád Gedeon Audio

Pylon Audio Pearl 20 megjelenés és fizikai jellemzők

A Pylon Audio Pearl 20 egy kompakt, kétutas, hátsó reflexnyílásos rendszer. Mélységét és szélességét tekintve olyan, mint egy polchangfal, csak lefelé meghosszabbították a dobozát. Ennek megvan az a praktikus előnye, hogy nem kell hozzá külön állvány vásárolni.

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

A doboz kb. 1,5 centis panelekből épül fel, az előlap MDF-ből, a többi rész pedig forgácslapból készült, műfurnér borítással. Többféle kiadásban, többek között wenge, dió, fekete és magasfényű fehér színben is elérhető. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a doboz nincs belső csillapítással kiegészítve. Ez a szokatlan megközelítés egy szándékos akusztikai döntés, amely valószínűleg a hangfal „energetikus” és „nyitott” karakteréhez járul hozzá, elkerülve a túlzott tompítást vagy elmosódást a hangzásban. Ez a Pylon egyedi tervezési filozófiájának apró, de fontos részlete.

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

A keresztváltó alkatrészeit point-to-point technikával illesztették egymáshoz. A magassugárzó szekcióban remek minőségű Jantzen polipropilén kondenzátor és légmagos tekercs található, tisztességes ellenállásokkal. Az aluláteresztő szekcióban kevésbé kiemelkedő, de még jónak számító elektrolit kondenzátor és ferritmagos tekercs került beépítésre. A belső kábelezés réz, forrasztással rögzítve a hangszórókhoz. A keresztváltó az egyik legkritikusabb komponens a hangfalban, és az itt használt alkatrészek, különösen ebben az árkategóriában, ígéretesebbek a vártnál. 

Pylon Audio Pearl 20 büzemelés és tesztkörülmények

A hangfalak Arcam Radia A5 erősítő és CD5 CD-lejátszó alapú rendszerben, 25 négyzetméteres nappalimban szóltak a legtöbbet. Kíváncsiságból csatlakoztattam hozzájuk egy Fezz Audio Silver Luna Prestige csöves erősítőt is, ami a középhangok melegségét és áttetszőségét drasztikusan javította, emellett a mélységen is finomított. Természetesen nem valószínű, hogy ilyen értékű elektronika lesz társa a szóban forgó hangsugárzóknak, de a kísérlet tanulságos annyiban, hogy a fejlettebb, tisztább hangú erősítőre érzékelhető textúra és szeparáció javulással reagált a Pearl 20. Vagyis hosszú távon, ha teljesen fapados minőségű elektronikáról lépnél tovább, a dobozokban még lesz bőven potenciál.

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

A hangfalakat nagyjából 13-25 négyzetméter közti alapterületű szobákhoz javasolják, valószínűleg az optimális mélyhang érdekében. Általánosságban elmondható, hogy a basszus a falak és sarkok közelében „fellelkesedhet”, ami túlzott, kevésbé kontrollált mélyhangokat eredményezhet. Ezért a megfelelő elhelyezés kritikus a basszus kontrolljában és a térhatást illetően. Mint minden hangfal esetében, a szoba akusztikája itt is jelentősen befolyásolja a hangzást. Érdemes kísérletezni a hangsugárzók elhelyezésével, távolabb húzva őket a hátsó és oldalsó falaktól, hogy megtaláld az optimális egyensúlyt a basszus tisztasága és a hangszínpad szélessége között. Nálam kb. fél méterre a falaktól sikerült tetsző mennyiségű mélyhangot elérni, a színpad pedig úgy volt a legstabilabb, ha a szokásosnál kicsivel beljebb fordítottam a dobozokat. Utóbbi úgy értendő, hogy a külső oldalukat középen ülve már kissé látni lehetett. 

Megjegyzés: A hangfal 8 Ohm impedanciával és 86dB érzékenységgel rendelkezik. Bár utóbbi az átlagosnál alacsonyabb, ami azt jelenti, hogy a Pearl 20 profitálhat egy kicsit nagyobb teljesítményű erősítőből, de a 8 ohmos impedancia „barátságos terhelést” jelent a legtöbb erősítőnek. A 2 x 50 wattos Radia A5 szerintem bőségesen elég volt mellé. 

Pylon Audio Pearl 20 hangminőség 

Az egységes, koherens hangzás alapvető erőssége a Pearl 20-nak, ami természetesebb és kevésbé fárasztó hallgatási élményt biztosított azáltal, hogy a frekvenciasávok zökkenőmentesen olvadtak össze. Ez a tulajdonság különösen értékes az árkategóriában, ahol több versenytárs küzd a hangszórók közötti összefésüléssel. 

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

A hangfalak nagy, telített hangzást adtak, enyhén meleg, de nyitott és tiszta karakterrel, ami nem volt lefojtva vagy elmosva. Ez a melegség az adott szobában jobban érvényesült, mint korábban a Pearl Monitorral. Az alsó mélyhangok az állványos kiadáshoz képest lendületesebb módon egészítették ki a többi zenei részletet, amitől érzelmileg is hangsúlyosabbá vált a zenehallgatás élménye. Ez a kontrollált, mégis testes basszus hozzájárult a hangfal kerekebb, és hosszú távon élvezetes karakteréhez. Eleinte kissé fedett középső frekvenciákat kaptam ahhoz képest, amit a Pearl Monitor nyújtott, ez nem hagyott nyugodni. Próbaképpen a parkettakímélő talpakat kicseréltem tüskés alátétre és az énekhang tisztasága, szeparációja lényegesen javult. Az említett fedettség ezután már egy számomra jelentéktelen szintre csökkent.

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

A Pearl 20 dinamikája lepett meg leginkább. Józan, okos textúrával mutatta be mindazt, ami eljutott hozzá. Nem válogatott a zsánerek között, a Falling in Reverse zúzós dallamait épp olyan egyenesen és lazán továbbította, mint Stan Getz bossa nova klasszikusait. Képes volt ügyesen reprodukálni a zenei csúcsokat a leghalkabb suttogásoktól a leghangosabb részletekig torzulás vagy összenyomódó hatás nélkül. Igaz, hogy a cintányérok nem voltak olyan úszkáló, levegős jellegűek, mint a drágább Pylon alternatívák esetében, de az ilyen fémes, csattanó részleteket is komolyan vette a hangfal, még ha szubjektív ízlésem szerint kissé sík térben is tartotta azokat.

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

Sara K. – Stars c. számát a kistesó Pearl Monitoron is meghallgattam, így újra felkerült a lejátszási listára. A hangszínpad tágas volt, de nem különösebben mély. Ezzel szemben az előttem megjelenő részletek stabilan és jó definícióval jelentek meg. Széles, előre vetítő hangszínpadot kaptam, bár az a hangfalak mögötti sáv korlátozott volt, mégis rendkívül magával ragadó és közvetlen hallgatási élményt teremtett a Pearl 20, hasonlóan egy élő előadás első sorában való tartózkodáshoz. Ez a fajta térhatás különösen vonzó lehet azok számára, akik a „jelenlét” és a „közvetlenség” érzését keresik a zenében. Tetszett, hogy a Stars mélyhangjait nem kozmetikázta vagy hízlalta feleslegesen, volt teltség, de erőlködés nélkül.


Néhány Joe Satriani szám is előkerült, köztük a Wind in the Trees. Függetlenül attól, hogy mennyiből akarsz hifit építeni, ezt a darabot (ha szereted a progresszív rockot) érdemes valami komoly szetten is meghallgatni. Van egy áramló, meditatív jellege, de a belépő szetteken csak technikai módon szokott megjelenni, általában a dob feszességére és a gitár dallamára korlátozódva. A Pylon tehetségét ott érzékeltem, hogy a finom, lebegő zongorát óvatosan ábrázolta és Satriani játékát könnyed módon ábrázolta, közben mozgásban maradtak a hátrébb eső részletek. A Groove Armada – Suntoucher mélyhangjainál pedig néztem egy nagyot, mélynyomó nélkül is bőséges volt a basszus, tonálisan gazdag és kellően testes.

Pylon Audio Pearl 20 hangfal teszt Gedeon Audio

Összegzés: Kinek szól a Pearl 20 és miért érdemes kipróbálni?

A Pylon Audio Pearl 20 hangfal egy figyelemre méltó álló hangfal, amely az árkategóriájában ritkán tapasztalható kapacitást és kifinomult karaktert kínál. A gyártó folyamatos fejlesztési filozófiájának köszönhetően egy rendkívül versenyképes termék a piacon, ügyeltek a részleteire, amennyire lehetett egy belépőkategóriás termék esetében. Megjelenése a kis méret miatt nem túl domináns, ráadásul a konkurensek szokásos egy-két színopciójához képest ez négyféle kiadásban kapható. Arra mindenképpen ügyelj, hogy (tartozék) tüskét, vagy más minőségi vibrációcsökkentést kapjon a doboz, a gyáritól jobb alternatívával is érdemes kísérletezni, továbbá az elhelyezés is igényel egy kis játékot, de összességében a pénzért kapott csomag elégedett mosolyt generál. Határozottan kíváncsi lettem a gyártó nagyobb modelljeire, hamarosan azok is bemutatásra kerülnek! A Pearl 20-at (és más Pylon hangsugárzókat) ki tudod próbálni előzetes bejelentkezést követően a Gedeon Studioban. 

Előnyök: 

  • Kiemelkedő ár/érték arány 
  • Koherens, egységes hangzás 
  • Dinamikus részletek vártnál jobb megjelenítése 
  • Tágas, előre nyúló hangszínpad 
  • Megbocsátó a “büdzsé” elektronikákkal, de képes még jobb teljesítményt nyújtani magasabb kategóriás erősítőkkel. 
  • A keresztváltó és küllem minősége jobb a vártnál, színválaszték ugyancsak korrekt 

Megfontolandó szempontok 

  • Magashang részletessége kevésbé transzparens a drágább rokonokhoz képest. Ez azonban tudatos tervezési döntés, amely lehetővé teszi a kedvezőbb ár/érték arányt. 
  • Bár a hangszínpad széles és az előtérben lévő részletek kiválóak, a hangfalak mögötti tér mélységére kevésbé fektet hangsúlyt. 
  • Az 86dB-es érzékenység enyhén átlag alatti, ezért kicsit erősebb „vas” lehet indokolt a hajtásához (nyugi, nem kell hozzá erőmű. min. 2 x 50 watt) 

A cikk vendégírónk, Komáromi Barnabás (Bari) munkája. Hamarosan újabb tesztjeit és híreit is olvashatjátok nálunk.

gedeonaudio youtube követés