
Pylon Audio Pearl Monitor állványos hangfal teszt
A Pylon Audio belépő szintű állványos hangfala, a Pylon Audio Pearl Monitor, nemcsak a cég mércéjével számít induló modellnek, hanem a globális hifi viszonylatban is. A „fapados” alternatívák esetében sok kompromisszumot kell vállalnia a felbontást igénylő zenebarátoknak, ilyenkor jön a legyintés egy lemondó sóhaj kíséretében, hogy ennyiért úgyse lehet csodát várni. Ez a bizonyos hangfal azonban tartogat meglepetéseket.
Lengyel háttér
A Pearl Monitor egy számos online felületen emlegetett polcsugárzó, mely a lengyelországi Jarocin városában székelő, audiofil körökben egyre nagyobb elismerésnek örvendő Pylon Audio üzeméből származik. A vállalatot 2011-ben alapították, és gyökerei családi bútorkészítő hagyományokig nyúlnak vissza. Kezdetben hangfaldobozok gyártásával foglalkoztak, majd fokozatosan komplett hangsugárzók fejlesztésébe kezdtek. Nagy figyelmet fektetnek a fejlett mérnöki megoldásokra és európai előállításra. A családi vállalkozásokra jellemző mély elkötelezettséget az arculaton és termékkínálaton egyaránt lehet érzékelni, ami szükséges is, hogy érvényesülni tudjanak a hozzá képest régebb óta tevékeny „dinoszauruszok” között. A Pearl szériát a cég palettájának bővítéseként hozták létre, miután magasabb kategóriás termékeikkel már komoly hírnevet szereztek Európa-szerte.
A Pearl Monitor elsődleges célkitűzése, hogy méretét meghazudtoló, telt és egyben transzparens hangzást nyújtson, amely képes hűen visszaadni a zenei felvételek egyedi atmoszféráját. Ajánlják akár hagyományos sztereó rendszerhez, akár egy házimozi szett kiegészítő hangsugárzójaként (center, mélysugárzó és álló hangfal is létezik a szériában). A Pylon Audio szerint ezek a monitorok „nem riadnak vissza a keményebb zenéktől sem, de a kifinomult produkciók nyugodt légkörét is képesek a megfelelő módon és részletességgel visszaadni„. Mindjárt kiderül, hogy ez mit jelent a gyakorlatban!
A Pylon Audio stratégiája a Pearl sorozattal egyértelműen az, hogy a magasabb árkategóriákban megszerzett tapasztalatot és hírnevet egy megfizethetőbb szegmensben kamatoztassa, ezáltal egy szélesebb vásárlói réteget szólítva meg. Ez a „felülről lefelé” építkező megközelítés – ahol egy elismert gyártó a prémium tudását ülteti át egy elérhetőbb árú termékbe – gyakran eredményez jobb minőséget és ár/érték arányt az adott kategóriában, mint amikor egy kifejezetten olcsó termékekre specializálódott cég próbál feljebb lépni.
Külső részletek
A Pylon Audio Pearl Monitor megjelenése a klasszikus, időtálló polcsugárzó dizájnt követi: egy egyszerű, téglatest alakú forma, amely letisztultságot és funkcionalitást sugall, mindenféle felesleges hivalkodás nélkül. A rendelkezésre álló színek széles választéka lehetővé teszi, hogy a hangsugárzó harmonikusan illeszkedjen a legkülönfélébb enteriőrökbe. A standard színválaszték magában foglalja a feketét, diót és wengét, valamint elérhető magasfényű fehér kivitelben is.
Felépítését tekintve a Pearl Monitor egy kétutas rendszer. A magashangokért egy Pylon Audio PST T-80/8 típusjelű, textil dóm membrános sugárzó felel, a mély- és középtartományt pedig egy Pylon Audio PSW 18.8 FGS típusú, merev üvegszálas membránnal ellátott hangszóró szólaltatja meg. Ennek egyik különlegessége az alsó felfüggesztés alatt elhelyezett további szellőzőnyílás, amelynek célja a kompresszió csökkentése magasabb hangerőszinteken, így tisztább és dinamikusabb hangzást ígérve.
A hangfaldoboz valószínűleg MDF (közepes sűrűségű farostlemez) anyagból készül, ahogyan az a Pylon más modelljeinél, például a Pylon Audio Pearl 25 esetében is bevett gyakorlat. A gyártó komoly előnnyel rendelkezik ezen a téren, hiszen saját, 3300 négyzetméteres, 50 főt foglalkoztató üzemmel rendelkezik, ami rendkívül magas szintű minőségellenőrzést tesz lehetővé a dobozgyártás során. A Pearl Monitorhoz mágneses előlap is tartozik, ami esztétikusabb megjelenést biztosít, mivel nincsenek látható rögzítési pontok, ha a takaróselymet eltávolítjuk. A csatlakozók kivitele egyszerű, műanyag szorítófejjel, ez az ár ismeretében bőven elegendő. Egyébként a doboz hátsó basszreflex nyílással rendelkezik.
A „Made in Poland” jelzés egyre inkább a minőséget és a megbízhatóságot szimbolizálja a hifi világában, és a Pylon jelentős mértékben hozzájárul ehhez a pozitív képhez. A mágneses rács és a színvariációk megléte ebben az árkategóriában nem mindig alap; ezek a részletek emelik a termék esztétikai értékét, jelezve, hogy a Pylon nemcsak a hangra, hanem a termék nappaliba való integrálhatóságára is figyelmet fordít.
Beüzemelés
A Pylon Audio Pearl Monitor darabonkénti 7,5 kg-os tömege már kézbevételkor masszív, jól megépített érzetet kelt, ami egy polcsugárzó esetében bizalomgerjesztő. A kicsomagolás és az első benyomások tehát pozitívak. Elhelyezés tekintetében a gyártó optimálisan 13-22 négyzetméteres szobákba ajánlja a hangfalakat. Én egy 13 és egy 25 négyzetméteres helyiségben is kipróbáltam, természetesen előbbit jobban be tudták tölteni a hangfalak, különösen a basszusokat illetően. A dobozok egyébként kvarchomokkal feltöltött, tüskés lábú fémállványokon muzsikáltak.
Bár a Pearl Monitorra nincs konkrét ajánlott erősítőteljesítmény a forrásokban, a névleges 50 W, maximális 80 W terhelhetőség és a valószínűsíthetően alacsonyabb érzékenység/impedancia alapján egy jó minőségű, stabil, legalább 30-50 watt/csatorna teljesítményű erősítő ajánlott. Jelen esetben Arcam Radia A5 erősítővel történt a teszt, de ha fontos a még kedvezőbb csomagár, elméletben egy induló Cambridge, vagy Marantz is jó lehet hozzá. Mint minden hangsugárzónál, a Pearl Monitor esetében is érvényes, hogy a felhasználónak érdemes időt és energiát szánnia a beforgatással, elhelyezéssel történő kísérletezésre a legjobb hangzás elérése érdekében.
Hangminőség
Alapos bejáratást követően sokféle műsor szerepelt az étlapon, de egyik sem ragadt meg a Pylon „torkán”. Némely zeneszámnál elfordult, hogy tovább rágta, amit úgy értek, hogy helyenként a hangszín kissé élénkre sikerült, de zavaró él nélkül. A konklúzió mindig a simaság és mosolyogtatás irányába billent. Egy élénk és kontrasztos, mégsem erőszakos dobozt dolgoztak ki a lengyelek, ami szembe ment a manapság trendi belépő hifi hangfalak céljaival. Utóbbiaknál gyakran előfordul, hogy lágyítanak, talán a streaming tömörítéseit akarják így elfedni. A Pylon esetében viszont a felfedés volt, amire egyértelműen törekedett, és közben (kis szoba + mérsékelt hallgatói távolság esetén) józan korlátok között maradt, mellőzve a kínos erőlködést.
A Blues & Grass – You Lied c. koncertfelvétele a vártnál gazdagabb részletességgel és több „levegős” résszel jelent meg. Annak ellenére, hogy a Pylon kevésbé nyitott függőleges irányban, a sztereó színpadot mozgalmasan ábrázolta és a hangszereket – kissé zsúfolt jellegük ellenére – képes volt elhatárolni, mellőzve az összemosódás érzetét. Legjobban a nagybőgő könnyedsége tetszett, komolyabban vettem a terméket azáltal, hogy megkímélte a basszusokat a felesleges plusz súlytól és brummogástól. A kisebb, 13 négyzetméteres szobában pont elég volt ennyi mély, a nagyobb helyiségben is még épphogy megelégedtem a mennyiségével, bár oda más okból kifolyólag inkább egy álló Pearl-t gondoltam ideálisnak. Az énekesnő hangja térben kissé széles maradt. Léteznek (többször drágább) hangsugárzók, amik határozottabban középre tudják zárni az énekhangot, viszont meg kell jegyezni azt a kompenzáló pozitívumot, hogy a többi hangszer kristálytisztán tudott érvényesülni. Ennél a műnél úgy tűnt, hogy a boncolgatás helyett egy friss összkép megteremtésére törekedett a hangfal. Az ár ismeretében kapott tisztaság egyértelműen meglepett és díjaztam, hogy kicsit erősebb járatáson sem vált túl élessé a magassugárzó.
Az elektronikus zsánereket is egész ügyesen kezelte, kiemelném közülük Nihls Frahm-t, aki rávilágít, hogy a nyugis, de gazdag atmoszférájú művek is alkalmasak kikapcsolódásra, legyen szó háttérzenéről (vezetés közben szinte mindig őt hallgatom) vagy hangulatteremtésről egy pohár bor társaságában. Ez a helyenként már-már rituális elemeket tartalmazó mű jó lecke volt a hangfalnak. Feszes, testes mélyhangokat elektronikus zizegéseket és gyönyörűen úszó hegedűket egyszerre tartalmazott. Felüdülés volt megtapasztalni, hogy a részleteket nem préselte el a basszus. Megmaradt ugyanaz az általános tisztaság, mint a korábbi zenéknél, közben a szintetizátoros dallamok határozott kontrasztot teremtettek. Puhább tónusai által ez a zene langyos és ráérős stílusa ellenére valahogy még több izgalmat teremtett, mint a korábban hallgatott jazz számok. Kicsit dinamikusabb irányba is merészkedtem Trentemoller – You and I c. művével. Utóbbinak egyik fő jellegzetessége a rendkívül szélesre tárt színpad. A Pearl vízszintes nyitottsága felülmúlta elvárásaimat és pezsgő, tiszta karakterrel adta vissza a dán DJ festményszerű, közben enyhén misztikus világát.
Joe Bonamassa – Drive c. számának ritmusát akusztikus gitárral pengették, mialatt élénk dobjáték is bekapcsolódott, ezért a magassugárzónak intenzívebben kellett dolgoznia. Itt érzékeltem, hogy a selyem dóm kissé buzgó, eleven kontúrt rajzolt az említett hangszereknek. A pergődob és a fémhúrok élénksége érzékelhetően megnőtt ezáltal. Utóbbi egy melegebb hangú erősítővel nem hiszem, hogy gondot jelent, az A5 sem kezdett vájkálni ezekben az összetevőkben. Az első percben tartottam tőle, hogy mire eljön a darab vége, fárasztóvá válik a ritmusgitár. 50-60%-os terheléssel (ami mellett beszélgetni már nem nagyon lehet) sem vált kellemetlenné a Pylon enyhe színessége, így végül megnyugodtam. A sztereó tér közepe itt sem volt annyira tagolt, mint más, 50- 100 000 forinttal drágább alternatívák esetében. Viszont határozott elismerést érdemelt, hogy a hangszerek tónusa elkülönülve, és nem homályosan összemosva épült fel. Ráadásul a sztereó tér széltében sokkal nagyobb volt, mint vártam.
Végszó
Magyar írásos teszt eddig nem született e termékről, de a Pylon Audio nem egy ismeretlen szereplő a piacon; komoly K+F részleggel (beleértve Lengyelország legnagyobb süketszobáját) és jelentős gyártási háttérrel rendelkeznek. Ez a háttér biztosítja, hogy a Pearl Monitor nem csupán véletlenszerűen összeválogatott alkatrészekből álló doboz, hanem egy tudatosan tervezett termék, amely a cég filozófiáját tükrözi még a belépő szinten is. Az „ár/érték arány” itt nemcsak az alacsony árat jelenti, hanem azt is, hogy az árért cserébe milyen minőséget és zenei élményt kap a vásárló.
Összességében Pearl Monitor egy kiváló ár/érték arányú polcsugárzó, amely hűen tükrözi a lengyel gyártó tiszta karakter iránti elkötelezettségét. Erősségei közé tartozik a kategóriájában kiemelkedő koherens, telt és zenei hangzás, a kategóriához mérten abszolút gondos megépítettség és a barátságos, klasszikus megjelenés – különösen a dió kiadás esetében. Azoknak érdemes kipróbálni, akik egy „mindenevő”, de alapvetően kellemes, enyhén meleg hangkarakterű hangsugárzót keresnek, amely nem válogat a zenei műfajok között és a gyengébb minőségű felvételeket is élvezhetően szólaltatja meg.
Hifi világával ismerkedők, vagy a kommersz multimédiás szinttől igényesebb felbontást keresők, nem hiszem, hogy csalódni fognak benne. Kisebb vagy közepes szobákba ideális választás, a nevében szereplő Monitor szó is sugallja, hogy hasonló hallgatói távolság ajánlott, mint egy közeltéri monitorhoz (szerintem 2 méternél messzebbi hallgatói pozícióhoz már a nagyobb tesókkal érdemesebb szemezni). 20 négyzetméteres szobaméret fölött inkább álló rokonát vagy ehhez kiegészítő mélysugárzót javasolnék, tehát a fizikai korlátokat nem próbálja meg kijátszani a kis Pearl, de ez is csak vonzóbbá teszi, hogy nem akar nagyobbnak tűnni önmagánál, mégis egy gazdag élményt hoz ki abból, amit adsz neki.
Főbb előnyök:
- Kiváló hangminőség az árkategóriájában, különösen a koherencia és a középtartomány várakozáson felüli.
- Könnyedén képes betölteni a kisebb-közepes szobákat.
- Jó megépítési minőség, tartósságot sugalló hangszórókészlet.
- Kellemes, klasszikus dizájn, többféle szín, praktikus mágneses előlap
- Lengyelországban gyártott termék, ami sokak számára bizalmat és minőségi garanciát jelenthet.
- Jól kezeli a különböző zenei műfajokat, nem kimondottan válogatós.
Megfontolandó szempontok:
- Érdemes figyelni az erősítő választásánál, hogy kompenzáljuk a viszonylag alacsony érzékenységet.
- Extrém hangerőn a basszus kontrollja és a dinamika csökkenhet, ami korlátozhatja a teljesítményét nagy terhelésen vagy basszus-intenzív zenei anyagoknál.
A cikk vendégírónk, Komáromi Barnabás (Bari) munkája. Hamarosan újabb tesztjeit és híreit is olvashatjátok nálunk.