

Cambridge Audio – új márkával bővül a Gedeon Studio!
Nagy érdeklődés volt a Cambridge Audio iránt, ezért sokak számára jó hír következik. Mostantól a Gedeon Studio részét képezik az említett cég termékei is! Folyamatosan érkeznek a legnépszerűbb eszközök és velük együtt a videós és írott tesztek is. Addig is jöjjön egy kis áttekintés a márkáról!
„Először is, mindannyian zeneimádók, zenészek és koncertre járók vagyunk” – olvasható a cég bemutatkozójában, melyet 1968-ban alapított egy csapat frissen diplomázott Cambridge-i egyetemista. Angol és nemzetközi viszonylatban népszerű erősítők, hangfalak, CD-lejátszók, illetve D/A konverterek által vésődött be lassan, de biztosan a Cambridge Audio név a Hi-Fi történelembe. Ma a brit Audio Partnership Plc tulajdonát képezi, de fenntart irodákat ázsiai, amerikai és német területen is. Szinte éves gyakorisággal zsebel be díjakat és elismeréseket a legnépszerűbb szakportáloktól. Termékeit főleg azok kedvező ár/érték aránya, az ízléses kivitel és várakozáson felüli hangminőség miatt dicsérik.
Cambridge Audio kínálat: van miből csemegézni!
A cég sikere valószínűleg annak is köszönhető, hogy gyökereinek megtartása mellett rendszeresen figyeli az aktuális trendeket is. Találsz a kínálatában erősítőket, CD-lejátszókat, vagy mindentudó all-in-one megoldásokat, például a Cambridge EVO150 all-in-one erősítő képében. A DacMagic sorozatban lévő DAC eszközöket valószínűleg sok hifi kedvelő jól ismeri, mivel tipikus példái az átlagfelhasználók számára elérhető, mégis remek hangzású, funkcionalitású D/A konvertereknek. Emellett a gyártó gondosan ügyel arra is, hogy lépést tartson hálózati zenelejátszó (streamer) fronton. A vinyl hanglemez szerelmeseinek az ALVA phono erősítők és lemezjátszók képeznek opciót. Nem kevésbé szerteágazó a Cambridge Audio hangfalak családja, hiszen a hagyományos álló, vagy állványos kivitelek mellett kis méretű multimédiás szetteket, mélyládákat és házimozi center hangfalakat egyaránt tartalmaz.
Cambridge Audio teszt és unboxing hamarosan!
Az első szállítmány már megérkezett, sorban várhatók unboxing és bemutató/teszt témájú videók a YouTube-csatornán. Iratkozz fel, ha érdekel a Cambridge Audio színe-java! Amennyiben személyesen is megismerkednél a gyártó termékeivel, akkor javaslom az előzetes bejelentkezést hallgatásra/tesztelésre, a Studioban már most számos népszerű modell megtalálható!