ice_eyes – Vicious Circles
Az idei év egyik legnagyobb meglepetése számomra a görög ice_eyes duó absztrakt elektronika EP-je, a Vicious Circles. A 2021. február 19-én kiadott 6 számos kis albumot 25 percig élvezhetjük, a hallottakat pedig lézervágóval faragott sötét anyagok egyvelegének szimulációjaként definiálják a kiadvány Bandcamp oldalán. Talán már ebből a leírásból is érződik, hogy a zene alkotóelemei már ismerősek lehetnek, ám valamilyen szokatlan formában kerülnek majd összeszerkesztésre; illetve hogy hangulatában egyszerre találkozhatunk a mély és nehéz sötéttel, és az azt pillanatokra megszakító, vakító és villódzó fényességgel. A páros az eddigi szerzeményeikhez hasonlót alkotott most is, viszont véleményem szerint a Vicious Circles során hozott dinamikusság, kidolgozottság és átgondoltság az eddigi legjobb kiadványukká emeli azt. Ráadásul a rideg és kissé idegen hangulat ellenére számomra mégis van egy olyan függőség-faktor is a lemezben, amely akár két-három egymás utáni meghallgatást is indukálhat a megfelelő hangulatban. Ezt az élményt próbálom meg most leírni nektek.
Anastasios Tatsis és Spiros Alfa úgy építkeznek a különböző klubzenei stílusok elemeiből, hogy azt talán a legkevésbé sem szeretnénk egy klubszerű környezetben hallani. Mindezt klausztrofób terek, misztikus viharok és elégikus eufória megidézésével igyekeznek érzékeltetni velünk. A balról-jobbról érkező klikkek, kattogások, fémes ütközések úgy vegyülnek a sokszor futurisztikusan gate-elt vagy éppen melódikusabban elnyújtott és késleltetett szintézisekkel, hogy az ember kényszeredetten keresi a kapaszkodót ebben a kavalkádban. Azonban a fő ütemeket adó lábdobok és pergők sem éppen maguktól értetődően vannak elhelyezve, továbbá sokszor találkozhatunk hirtelen hangulatváltásokkal egy-egy számon belül, lehetetlenné téve számunkra a balansz és nyugalom meglelését. Nincs hát mit tenni, át kell adnunk magunkat ennek a gépiesen kísérteties, rém/álomszerű atmoszférának, amely gonosz, kaotikus és sötét, mégis piszkosul magával ragadó. Mintha közvetlen szemlélői lennénk annak az istenverte gépezet eredettörténetének, amelyről Thom Yorke énekel a The Axe című számában. Ahogy Yorke is a megígért, bár addig sosem látott jóban bízva a jövő egy bizonytalan napjára tervezi ennek a szerkezetnek a megsemmisítését, hagyva hogy az cserébe továbbra is minduntalan csak további sebeket ejtsen rajta; mi is bizakodva várjuk az ice_eyes lézervágós gonosztevőjének reményt adó ígéretét. Az utolsó számmal ez meg is érkezik. A lemez legpozitívabb energiáit csepegtető darabja éppen annyi mély sötétből előtörő, harmóniát sejtető fényt tár elénk, amennyivel naivan nekifuthatunk még egyszer a Vicious Circles-nek, gondolván hogy ez alkalommal ebből a magunkba szívott fényből elegendőt raktároztunk el mostanra. Most majd szebb lesz minden, hisszük el becsapottan, hiszen természetesen ugyanaz a rideg, kaotikus sötétség vár majd minket, ami korábban is magába rántott. Addikciónknak teret engedve, így léphetünk rá időről időre ezekre az ördögi körökre, és hallgathatjuk újra és újra a végtelen klikkek beteljesületlen ígéreteit.
Író – Szamosi Dániel
