Jön az új Acoustic Energy zászlóshajó hangfala
Acoustic Energy Corinium néven debütált a brit hangsugárzógyártó etalonja. Célja, hogy új zenehallgatási szintet nyújtson a hallgatóknak a gyártó kínálatán belül.
Először az idei HIGH END Munich kiállításon lehetett látni a Corinium hangsugárzót, mely a cég legjobb és legújabb modellje is. A kutatásért és fejlesztésért felelős csapat három éven át dolgozott rajta, hogy elérje végső állapotát.
Az Acoustic Energy már korábban is számos díjat bezsebelt AE520 álló hangsugárzójával, eddig az számított referencia terméküknek. Azonban a friss csúcsmodellen jól látható, hogy a tervezőcsapat számos motívumot átgondolt. Az eredményül kapott, háromutas, bassz-reflex rendszerű kivitel több dinamikát, élőbb hangzást és elragadóbb zeneiséget ígér.
A Corinium megörökölte az 500-as szériában használt hangszórókat, de bizonyos alkatrészek, a szénszálas membránt beleértve frissítésben részesültek. A középsugárzó 120 mm-es, alatta két 140 mm-es (szintén karbonszálas membránnal szerelt) mélysugárzó gondoskodik a basszusról. A hangfalhoz új magassugárzót is fejlesztettek. Az 500-as családtól eltérően ezúttal Tetoron nevű, szintetikus poliészterből készült dómra esett a választás. A cég leírása alapján alacsonyabb a színezése és könnyebb, ezáltal gyorsabb mozgásra alkalmas. A hangfal dobozában audiofil osztályú belső kábelezés továbbítja a jelet, nagy méretű légmagos tekercsek, oxid és polipropilén ellenállások társaságában.
A legmerészebb változás, hogy az Acoustic Energy tőle teljesen szokatlan formatervet alkalmazott. Az eddigi, szögletes alak helyett elegánsabb, ívelt dobozt valósítottak meg, melynek falvastagsága 22 mm, bizonyos pontokon az optimális hangzás érdekében 45 mm-t is elér. A doboz négyfokos dőléssel rendelkezik, ami az 5 mm-es alumínium előlapba épített hangszórók időzítését javítja.
Neve az cég székhelyére utal. Cirencester, az angliai település London külvárosi régiójában található, az ókori róma idején Corinium néven ismerték. A hangfalak gyártása idén szeptember végén kezdődik és az ősz folyamán már szállíthatók lesznek. Várhatóan 6 000 fontnak megfelelő forintos összegért lesznek kaphatók, opcionális feláron egyéb árnyalatokban is (például British Racing Green kivitelben).
Ha szívesen kipróbálnád az Acoustic Energy hangfalak valamelyikét, akkor jelentkezz be egy meghallgatásra és a Gedeon Stúdióban számos modell tudását megtapasztalhatod!