

Első tapasztalatok – Audiovector QR1 hangfal
Az Audiovector QR3 tesztet követően többen is bejelentkeztek hozzám egy tesztelésre, illetve páran mást jöttek demózni, de végül a feltáró hygge hangulat nyert. Ennek örömére a StreamAudio jóvoltából a budai oldalon nálam lehet tesztelni a QR szériát, míg a pestit változatlanul ők fedik le. A lényeg, hogy küldtek is egy állványos QR1-et, úgy is ez az én mániám és ennek a 390 000 Ft,-os ára, ugyanazon technikai háttérrel elég vonzónak mondható.
A dió furnér is nagyon szép volt, de ez a lakkozott monokróm szín a kis arany S-stop szűrővel és Aerospace alumíniummal extra csinos. Meg kell erőltetnem magam, hogy ne fehéret kérjek ebből, de nem bántam meg.
Az ismerkedést az egyik főszereplő erősítővel kezdtem, a Lyngdorf TDAI-1120-szal. Ebbe minden megvan egyben, RoomPerfect és előre kalibrált Voicing opciók, ha valami extrára vágynék. A homogén és könnyű hangja minden rákötött hangfalnak teret ad, ezért is szuper társ különböző árfekvésekben is.
Az Audiovector QR1 karaktere és képessége nyilván nagyon közel áll a nagyobbik tesóhoz, viszont pont annyiban más, mint amit minden egyes állványos tesztnél elmondok. Mivel kisebb a doboz, kevésbé fókuszált a mélyek jelenléte, így a közép és magas szekció mindig egy fokkal több fényt és jelenlétet kap. Itt is ezt tapasztalom, több van abból a stílusból, amit én is keresek egy sugárzóban, ráadásul a basszusok pont hogy jobban ütnek és csípnek, ha kell. Peckesség itt is abszolút jelen van, Gidge – Perimeter című számánál a kiállásból való visszatérés olyan határozottat ütött az első lábdobnál, mintha kaptam volna egy szép tenyeres taslit. Pedig a Lyngdorf nem is a hatásvadászatról szól, mégis a neutrális karakterből így lép ki az Audiovector QR1.
A közepeket egyelőre kevésbé érzem melegnek és árnyékoltnak, mint a QR3-nál, viszont a Gold Leaf AMT magas hangszóró azonos röntgen stílusú áttetszőséget mutat. Főleg így, hogy specifikusabb a hangkép, még többet hallani a mikro-részletekből, zajokból és a zenében található hibákból.
Még kell neki adni egy teljes járatást és várhatóan 2 hét múlva érkezik a teszt! Nagyjából 1 hét múlva pedig tesztelhető nálam is.
Forgalmazó – StreamAudio.hu
Kapcsolódó linkek