Fezz Audio EVO Equinox Lampizator DAC teszt
A lengyel Fezz Audio életében nagy lépés volt az első csöves DAC fejlesztése, amit nem is akárkivel, hanem magával Lampizatorral közösen alkottak meg. Nem véletlen, hogy már a bejelentés napján meglepően nagy érdeklődés fogadta világszinten a Fezz EVO Equinox-ot, de nézzük is, hogy miként teljesít!
A Fezz EVO Equinox DA konverter alapját PCM1794 és Burr Brown PCM 1794 páros alkotja, amely mellett egy 12AU7 vákuumcső is dolgozik. A termék egy kollaboráció eredménye, ugyanis Lampizator tervezte a digitális szekciót, míg a Fezz Audio/Toroidy fejleszti és gyártja a többit, ide értve a toroid trafót is. Nyilván a végső terméket ugyancsak a Fezz Audio készíti, ide értve az új Evolution házat, összeszerelést, minőségellenőrzést.
USB-A, koax és két optikai bemenetet kapunk, egy RCA kimenetet. Fezz-hez szokásos módon itt is található Signal Ground kapcsoló, amivel esetleges zajforrást olthatunk ki. A tápkábel természetesen cserélhető, így mindenki kénye kedvére hangolhatja rendszerét ezen a ponton is. A legnagyobb lehetséges mintavételezés 192 kHz/24 bit, USB kapcsolaton keresztül pedig 384 kHz/32 bit. MQA és ehhez hasonló délibábokat nem támogat.
Egy tetőlapi, elcsúsztatható üvegablak (vagy plexi) mögött található a vákuumcső, mely ízlés szerint egyszerűen kicserélhető, amennyiben a hallgató más tónust szeretne (ECC82 típus is illeszthető bele). A csövet a gyárban installálják, ezzel együtt tesztelik és így is kerül szállításra, tehát nem kell vele bajlódnunk, csak bekötni, bekapcsolni és élvezni. Főkapcsoló a hátulján található, illetve a front első részénél, a termék alján az on/off kapcsoló.
Front oldala Fezz-esen lényegretörő, tehát egy darab bemenetválasztó, háttérvilágított Fezz logo, halvány típusjelölés és Lampizator név található. Az input gomb határozott, analógos kattanással váltja a digitális bemeneteket és visszafogott fehér fény jelzi, hogy melyik aktív éppen.
A teljes háza a szokásos Evolution szériára jellemző, tehát fém minden oldalt, kúpos rezgéscsillapító talpakkal kiegészítve. Súlya nettó 8 kg. Oldalán található a szériaszám és az összeszerelő, minőségellenőrző neve.
Teszt környezet – Fezz EVO Titania erősítő, LUMIN D3 streamer (koaxon), Dynaudio Emit 50 hangfal, Bowers & Wilkins 705 S3 hangfal, Bowers & Wilkins 603 S3 hangfal, VIABLUE és Titan Audio kábelezés.
A Dynaudio Emit 50 hangfal tesztet követően az volt a logikus, hogy a LUMIN D3 után bekötöm koaxon a Fezz EVO Equinox DAC-ot, így kapásból hallani is a különbséget. LUMIN saját DAC-ját használva jóval ércesebb, hidegebb és technikaibb hatást kaptam, mint akár Wattson streamerekkel vagy akár Silent Angellel. Ez úgy tűnik erősen a DAC részlegtől (is) ered, hiszen ahogy bekötöttem utána a Fezz EVO Equinox DAC-ot, kardinális mértékben megváltozott a hangkép.
Tónusát meleg és “csöves” karakter jellemzi, főleg a LUMIN után hallgatva. Nagy, vaskos és dús basszusok adják az alaphangot, amivel a Fezz Titania és Emit 50 kifogástalanul megbirkozott. Fontos tudni, hogy a Fezz termékek eleve erőteljesek, de sosem folyós és puffogós stílusban, ahol kordában kell tartani a szett többi elemével a mélyek kontrollálását. Ennél a szettnél is ez történt, ugyanis szignifikánsan erősebb lett az alsó frekvencia tartomány egésze, de még egy ekkora álló doboz is kordában tartotta a hangot. Adtam neki technot, Eli Keszler – LIVE II dobjátékot, lüktető elektronikus zenéket, de egyiken sem hasalt el a határozottság. A LUMIN ennél élesebben és keményebben szólt, szóval egészen más a cél. Bowers & Wilkins 705 S3 hangsugárzó mélyein sokat segített, mert az amúgy kemény és kissé hiányos kiterjesztését szépen kiegészítette. Kerekebb és krémesebb lett, elektronikus zenéken pedig példaértékű erőre kapott, de nyilván a hangfal képességein belül.
Közép tartomány ugyancsak meleg, testes és súlyos. Minden hangnak szignifikáns ereje és intenzitása van, az énekhangok sziluettje az átlagnál nagyobb. Dynaudio Emit 50-en keresztül jóval melegebb és nagyobb hatású, mint a Bowers & Wilkins 705 S3-on. A teszt második felére hagytam is ez utóbbit, mert egyszerűen csak jobban előjöttek a mikro részletek, körvonalasabb és pontosabb lett az összhatás. A Bowers karakterhez tökéletes illik a Fezz EVO Equinox, mert lágyít, finomít az ércességén úgy, hogy közben megmarad a fényes, jól átlátható és nagy felbontású hatás. Simogatóbb és kellemesebb az élmény, szóval akár még az is megszeretné a Bowers & Wilkins hangját, aki amúgy nagyon nem ezt a hangvételt szereti.
A magas tartomány árnyalt, nyugodt és ugyancsak jellegzetesen csöves karakter. A Titania és 705 S3 mellett a szinergia teljes értékűre kerekedett, nyitott, tiszta és lágyan csilingelő. Szöszölős, sistergős és harsány jellegnek nyoma sincs, ami elég éles különbség a LUMIN D3 saját DAC-jához képest. Ahogy visszakötöttem, megjelent egy erős, kígyós sziszegés a hangkép tetején. Bowers-hez ez már nekem sok volt, szóval a Fezz EVO Equinox DAC-kal egyértelműen visszabillent a tonalitás a realisztikus, életszerű és kellemes irányba.
Zárásképpen még bekötöttem a Bowers & Wilkins 603 S3 álló hangfalat is. Jellegzetesen feszes és szigorúan artikulált mélye van, tehát a teóriám szerint ide is jól jön az Equinox hatása. Még hideg csövekkel is vaskosabb, hangsúlyosabb lett az alsó régió, ami kellett a halk zenehallgatáshoz. Nem kell annyira megtekerni a hangerőt, hogy meginduljanak azok a bizonyos testes hangok, mint ahogy a LUMIN integrált DAC-jával kellett. Közép és felső tartományon is sokat segített, ugyanis az éles és közvetlen karaktert lenyugtatta határozott mértékben, így egységesebb és koherensebb lett a teljes hangkép. A B&W-s jelleg természetesen megmarad, de a szúrós érzést selymesre cserélte a Fezz Audio DAC.
Karaktere és stílusa adja magát, hogy Fezz EVO csöves erősítők mellé használjuk, viszont hangfalpárosítás szempontjából érdemes legalább transzparens, semleges vagy akár fényes, precíz, kemény és magas orientált dobozt rakni hozzá. Emit 50-et nagyon szeretem, de a LUMIN D3 digitális hangvétele elfért a hangképbe és inkább ízlés dolga, hogy kell-e utána az EVO Equinox. Bowers & Wilkins hangfal esetén viszont teljesen egyértelmű, hogy a LUMIN már túl sok oda és az Equinox megmenti a rendszer hangját, kis túlzással élve.
Összességében a Fezz Audio EVO Equinox Lampizator DAC a gyártóra jellemzően egyedi terméket alkotott, mind konstrukció, karakter és design szempontjából. Meleg, természetes, dús és erőteljes hangja könnyen szerethető, ugyanis nem egy megosztó hangzás. Feszes, kemény, fényes, precíz és technikai rendszerekben jóval erősebb jelenléte van, mint melegebb tónusúban, amit érdemes figyelembe venni a párosításoknál. A basszusok jelenlétén, mennyiségén és artikuláltságán erős mértékben képes dobni, ami az egyik hatalmas erénye. Építési minősége, hangminősége és érzelmi töltete kifogástalan, de mindezt az ára tükrözi is. Simán a Norma DS2 mellé merném rakni A/B tesztre, ami nagy szó, hiszen az olasz alternatíva közel duplájába kerül.