Pylon Audio Diamond 30 MKII álló hangfal teszt
Izgalmas hifi tanösvényt sikerült bejárni az utóbbi hónapokban. A Pylon Audio kisebb szériáit ismertem meg, a tapasztalatokat pedig igyekeztem közérthetően megfogalmazni a kedves olvasóknak. A Pearl és Opal sorozatok esetében pozitív élményeket szereztem, persze azok jelentősen olcsóbbak voltak a Diamond-okhoz képest. A 30 MKII olyan szintet képvisel, ahol magasabb árazás, vele arányosan nagyobb elvárás fogalmazódik meg. Szigorúbban tudtam vizsgálni a kapott hangzást, a korábbiakhoz képest eltérőbb zenei élményben volt részem, de kinek kedvez valójában a lengyelek prémium álló hangfala?
Lengyelország gazdasága és ipari teljesítménye az elmúlt évtizedekben olyan ívet írt le, amely nemcsak régióra értve, hanem globálisan is figyelemre méltó. Ez a fejlődés a szórakoztatóelektronika és azon belül a high-end hifi világában is testet öltött, ahol a Pylon Audio versenyképes hangsugárzó branddé nőtte ki magát. A jarocini székhelyű gyártó nem egyszerű összeszerelő üzem, hanem egy teljes vertikummal rendelkező manufaktúra, amely saját asztalosműhellyel, süketszobával és mérnöki gárdával rendelkezik, lehetővé téve a termékfejlesztés minden apró részletének ellenőrzését.
A kínálatuk kemény magját alkotó Diamond sorozat a cég felsőbb kategóriáját testesíti meg. Néhány éve még ez volt a Pylon csúcsa. Azóta jócskán bővültek, jöttek más/magasabb minőségű modellek is, de a “gyémántok” megmaradtak az adott árkategóriában nyújtott opcióként. A sorozat legnagyobb tagjának számító Diamond 30 MKII, ahogy a nevében lévő jelölésből sejthető, egy felújított kiadás. Amennyire a neten fellelhető infókból tájékozódtam, nem egyszerű ráncfelvarrásról van szó.
Nagyszobákhoz szabva
Az MKII jelölés mögött egy évnyi intenzív kutató-fejlesztő munka áll, amelynek során a Pylon mérnökei, Dr. Grzegorz Matusiak akusztikai szakértő vezetésével, minden egyes komponenst felülvizsgáltak. Céljuk a határok kitolása volt: a basszusok kontrolláltabbá, a középtartomány semlegesebbé, a magasak pedig még részletezőbbé tételével kívánták a modellt a modern audiofil piac élén tartani ezen az áron. Fejlesztéshez lézeres vibrométeres teszteket alkalmazták a doboz rezonanciáinak feltérképezésére, és a kapott adatok alapján optimalizálták a belső merevítések elhelyezését.
A Pylon Audio Diamond 30 MKII álló hangfal a sorozat legnagyobb tagjaként kifejezetten a közepes és nagyobb alapterületű helyiségekbe (gyártói ajánlás szerint 28–48 m² közötti szobákba) ajánlott, melyekben képes megmutatni valódi dinamikai tartalékjait és térábrázolási képességeit. A 130 wattos terhelhetőség és a 90 dB érzékenység egy olyan hangsugárzót sejtet, amely képes a zenekari művek monumentális erejének közvetítésére, miközben a Scan-Speak és SEAS alapú, erősen módosított hangszórókészlet a legfinomabb részletek megjelenítését is ígérik.
A doboz műszaki megoldásait most nem fejtem ki részletesen, mert szinte ugyanazok érvényesek rá, mint a korábban bemutatott 28 MKII-re. Ami fő különbség, hogy ez a modell már tényleges háromutas kivitel, dedikált középsugárzóval, és egy helyett két mélysugárzóval felvértezve. Így jobban tud összpontosítani a hangfal az adott frekvenciasávokra és méretei azt sugallják, hogy terhelhetőbb is (ami egyébként igaz).
Küllem
A Diamond 30 MKII kisebb rokonainak minimalista eleganciát hordozza, ahogy korábban is szó volt róla, a forma a funkciót követi. A szemből karcsú, mégis tekintélyes doboz egyik legfontosabb stílusjegye az enyhén hátrafelé dőlő kialakítás, amely az MKII változatnál már 7 fokos. A döntés a jobb időzítést szolgálja, hogy a mély-, közép- és magas frekvenciák egyszerre érjék el a hallgató fülét, javítva a hangszínpad fókuszát.
Azt le kell szögezni, hogy ez a doboz nem kicsi. A kicsomagolás kétemberes meló. Ha leülsz elé, nem zavaróan domináns, de a mélysége több, mint fél méter. Ezt számításba kell venni nemcsak a látvány miatt, hanem azért is, hogy legyen hely a szobádban a megfelelő hangoláshoz. Két-három arasznyit minimum ajánlott elhúzni a mögötte lévő faltól, persze az ideális távolság függ az adott helyiség tulajdonságaitól is.
A doboz alján egy újratervezett talapzat található, amely (az erősebben hátradőlő forma ellentartásához) stabilitást ad. Négy darab M6-os menet található benne, alátétek is járnak a csomaghoz (mágneses előlappal), de ahogy más Diamond hangsugárzók tesztjében említettem, szerintem ezektől jobbat érdemes becsavaroznod, ha a legtöbbet hoznád ki hangminőségben. A magassugárzó körüli előlap tartós, fekete cellás szintetikus anyagból készült, ami minimalizálja a hangra káros hangvisszaverődéseket is.
A Pylon asztalosműhelye híres a választékáról: a természetes fafurnéroktól a bevonatokon át a RAL színekig szinte bármi kérhető, így a „gyémánt” bármilyen modern enteriőr ékköve lehet. Nálam a dió kiadás vendégeskedett, feleségem is megdicsérte esztétikus famintás külsejét, nem sopánkodott a terebélyes megjelenés miatt. Ritkán térek ki egy hangfal dobozának felszínére, de érdemes kihangsúlyozni, hogy a furnér valóban dekoratív, prémium bútorokkal összemérhető, még a faillat is része a “csomagnak”.
Meghallgatás
Nem sokkal a Diamond 30 MKII előtt járt nálam a 28 MKII is. Nagyon tanulságos volt a két modell egymás utáni megismerése. Ajánlom ezt a leendő tulajdonosnak is, mindegy, hogy a kisebb, vagy nagyobb modellt nézte ki magának. Igen, összességében a 30 MKII „jobb” – ami nem meglepő az ára tudatában, de enyhén eltérő szempontok alapján, 25 négyzetméteren még kisebb rokona érvényesült jobban. Ezzel nem célom a hangminőség elemzését egy A/B teszt hangulata felé terelni, csak saját megnyugvásomat szeretném tolmácsolni azt illetően, hogy a drágább modell végső soron győzött, de ahogy az árcédulák arányai jósolták, közepes szobával még nem kell ég/föld jellegű eltérésektől tartani – ami bizonyára jó hír a Diamond 28 MKII iránt érdeklődőknek. De most már fókuszáljunk a zászlóshajóra!
A nagyobb dobozméret, megduplázott mélysugárzó felület és valós 3 utas keresztváltó együttese egy bátrabb, alul stabilabb szubbasszust eredményezett. A hangélmény nagyon kerek volt olyan értelemben, hogy az ütemek legmélyebb része is markánsan megjelent – ám a basszusok stabilitása nagyban függött attól, hogy milyen erősítő végezte a hajtást. Középkategóriás, tranzisztoros Rotelem után beillesztettem a Gedeontól kölcsönkapott Fezz Audio EVO Olympia dual mono integrált erősítőt, mely mindenben magasabb szintre emelte a hangélményt, de főleg a basszus javára. Ez a hangfal szinte követelte a komolyabb erősítőt, az olcsóbb vassal kicsit folyósabb, pontatlanabb volt, amit 50 Hz alatt elég markánsan mutatott.
Ha egy magasabb minőségű elektronikával hajtod, jobb kontrollra, ügyesebben megfogott részletekre számíthatsz. Mit értek ezalatt? A kisebb, olcsóbb erősítővel nem igazán zengették meg a mellkasomat az orgonák búgásai, üstdobok, elektronikus negyedek ütemei, de a prémium csöves hajtással már igen. Ezt a fajta mélyhangot nem a füled érzékeli, hanem a könyököd, ami alatt rezonál a karfa és a karosszék, ahogy vibrál a hátad közepéig. Ha a rendszerben lévő elektronika gyengébb a hangsugárzó kvalitásaihoz képest, utóbbi finoman, tehát nem az élvezhetőség sutba dobásával fogja jelezni a hibákat – nem olyan kényesen és harsányan, mint például a B&W-k nagy része.
Tetszett az énekhang simasága bármilyen dalnál, de először Cassandra Wilson – Red Guitar c. nótájánál kaptam fel a fejem. Utóbbinál mindent szépen kellemesen adagolt a rendszer. Ez a minőségi kategória már lehetővé tette, hogy csukott szemmel búvárkodjak a zenében, ami nemcsak a stúdiókörülmények között felvett műveknél érvényesült. Mahler – 8. szimfóniája (az Ezrek szimfóniája) monumentális, lélekbe markoló mű. Az LSO által előadott darab hallgatásakor behunyt szemmel megvolt az illúzió, hogy egy karzatról figyeltem a hatalmas kórust.
A zene és a rendszer is megkövetelte a magasabb terhelést. Az üstdob ténylegesen megrázta a szoba légterét. A fúvósok áttetszősége zseniális, természetes hatást keltő volt. Nem tudom, hogy mit ügyködtek a keresztváltón (de lehet, hogy a kisebb középsugárzó feszesebb mivolta eredményezte), de a közép/magas frekvenciák könnyebb, gyorsabb, életszerűbb jelleggel jelentek meg, mint a 28 MKII-nél. Utóbbinak jobb volt a vízszintes térhatása, pontosabb központi képet ábrázolt, de a 30 MKII kicsit könnyedebb karakterével mégis jobban „berántott” a mű közepébe.
Nemcsak szimfonikus, hanem később elektronikus (pl. Trentemoller, Massive Attack, Deadmau5) számok esetén is erősödött gyanúm, miszerint ez a hangfal akkor adja a legtöbbet, ha tisztességesen hajtjuk. Hangerő kellett, hogy Mahler-nél libabőr szaladjon végig az alkaromon, de a kemény munka súlyától nem „rogytak össze” a basszusok sem, ami megválaszolja, hogy mi értelme a monstrum hangsugárzónak. Ha gyakran fogod erős terhelésen járatni, dinamikája nem fog úgy ellaposodni, mint kisebb rokonainak – vagy más olcsóbb alternatívák többségének.
Az alsóbb mélyhangok kontrollját illetően néha hajszálnyit – feleslegesen – puhának találtam a Diamond 30 MKII-t, de ezen a ponton emlékeztettem magam, hogy valószínűleg ezért (is) léteznek magasabb kategóriás, drágább hangszórókkal felvértezett alternatívák a Jasper széria képében. Ami bennem nyitott kérdésként fogalmazódott meg (mert kíváncsiságból bekukkantottam a reflexnyíláson), hogy a kb. 2×1 mm2-es belső kábelezés helyett vajon nem érdemelne-e meg 2-3x vastagabb alternatívát a mélyhangszóró készlet, az talán segítené az ügyesebb basszus kontrollt, definíciót is. Mégsem maradtak a tesztidőszak végére kötekedő gondolataim, mert ha a nagy képet, a zenei élmény egészét kellett mérlegre tenni, a mosolyfaktor dominált.
A Diamond 30 MKII szórását egész jól állították be. Nem terítette úgy szét a részleteket, mint a jobban megtervezett tölcséres hangszórók, de nem is kellett feltétlenül tűpontosan középen ülni. Eliane Elias – I Thought About You c. számát hallottam már feszesebben középre terelt énekkel, a Pylon picit szétterítette a hölgy énekhangját, viszont az általános mélységet és a hangszerek irányait teljesen profin, a prémium hangfalakra jellemző higgadt kontrollal oldotta meg.
A kisebb rokonokhoz hasonlóan most is kalapot emeltem a lecsengések, dinamikai ugrások utáni halkulások előtt. Utóbbira remek példa Joe Satriani – Slow Down Blues c. munkája, mely akusztikus bluesgitár-játékkal kezdődik. A hangszer zengését őszintén realisztikusnak hallottam. Az elektromos gitárt is nagyon élő, természetes tónussal hozta ki a rendszer, felesleges fényezés, élezés nélkül. Csukott szemmel tényleg elképzeltem, ahogy a zenész a nappali végében lefogja, pengeti a húrokat. Nagyon tetszett a felszabadult, energikus megjelenítés, ami ezt a művet abszolút jellemzi, de csak komolyabb rendszereken jelenik meg ennyire transzparens módon.
Javaslat rendszer-összeállításhoz
Bár a 90 dB-es érzékenység azt sugallja, hogy nem kell erőmű a hajtáshoz, a 4 Ohmos impedancia és a komplex keresztváltó miatt a Diamond 30 MKII meghálálja a stabil, nagy áramú erősítést. Egy jó csillapítási tényezővel rendelkező tranzisztoros vagy egy komolyabb csöves elektronika tudja igazán kontrollálni a mélyeket és kihozni a magassugárzó finomságait.
Az elhelyezésre különösen érdemes figyelni: a hátsó reflexnyílások miatt legalább 30-40, de inkább 50-60 cm távolságot javasolt hagyni a faltól, hogy a basszus ne váljon dominánssá. A 28 és 48 négyzetméter közötti helyiségekben érzi magát igazán elemében, ahol van tere a monumentális hangszínpad felépítéséhez. Talán emiatt történt, hogy “csak” 25 négyzetméteres nappalimban nem volt ég-és-föld eltérés a 28 MKII-höz képest, ám összességében mégis ez a modell győzött meg jobban.
Záró gondolatok
A Pylon Audio Diamond 30 MKII egy rendkívül érett, őszinte és nyitott karakterű hangsugárzó. Nem próbálja meg szépíteni a rossz felvételeket (és mögötte lévő hifi komponensek tudását), de a középfrekvenciás transzparenciája és a sztereó terének irányítottsága annyira meggyőző, hogy az ember hajlamos órákra a fotelban ragadni. Ebben a kategóriában – vegyük azt is figyelembe, hogy hova mentek az árak az utóbbi 15 évben, tehát 2026-ban mit kapsz ennyiért – ritka ez a fajta egységes és kerek hangkarakter.
Vannak halovány feltételei annak, hogy kisajtold belőle a legtöbbet, de ez sok más riválisra is érvényes: kicsit magasabb terhelésen mutatja meg valódi arcát, meghálálja az extra vibrációcsökkentő alátéteket, és kicsit oda kell figyelni az elhelyezésére. Aki ezeket tudomásul véve továbbra sem akar kompromisszumot kötni a dinamika és a részletezés között, de közben az egyensúlyozott hangzást egyfajta kíméletes jelleggel szeretné kombinálni, szerintem szeretni fogja ezt a behemótot.
Előnyök
+ Kiváló ár-érték arány: Valódi háromutas felépítés és ilyen kvalitású SEAS/Scan-Speak hangszórókészlet ebben az árkategóriában nem túl gyakori
+ Holografikus térábrázolás: A 7 fokos dőlésszög és tisztességes szórás révén tágas, rétegzett és stabil színpad jön létre
+ Természetes középtartomány: A fáziskúpos középsugárzó váratlanul élethű vokálokat produkál.
+ Dinamikailag fogékony: Nagy terekben is stabil, erőteljes és gyors mélyhangok, amelyek nem válnak lassúvá.
+ Példás megépítési minőség: Lézerrel optimalizált merevítések és meghökkentően széles szín/furnér választék
Megfontolandó szempontok
– Hosszú bejáratási idő: Az optimális hangzási egyensúlyhoz legalább 50-100 óra (vagy egy félnapos IsoTek bejárató CD-maraton) szükséges, előtte a magasak nyersek lehetnek
– Helyigény: A hátsó nyílások miatt igényli a faltól való nagyobb távolságot és a tágasabb szobát (lehetőleg 28 m² felett).
– Stabil, nagy áramú erősítést követel a kontrollált basszusokhoz
– A gyári alátéteket érdemes jobbra cserélni, ezt is érdemes az árba kalkulálni
– Halk járatáson is kellemes karaktert nyújt, de akkor lesz a tudása igazán kihasználva, ha rendszeresen kap erősebb hajtást is, főleg ott mutatkozik meg határozott, stabil jellege
A cikk vendégírónk, Komáromi Barnabás (Bari) munkája.
