Hegel H95 vs H120 vs H190 erősítő összevetés
Hegel erősítőkkel szemezők körében gyakori a kérdés, hogy mennyivel is ad többet vagy mást az egyik modell a másikkal szemben. Alapvető funkciók terén szinte ugyanazt kínálják, persze csatlakozók szempontjából mindig kicsit több és rugalmasabb egy nagyobb modell a kisebb társainál, de ettől eltekintve főként a hangminőség és esetleges stílusváltozás az, amiért “megéri” az egyiket választani a másikkal szemben.
A Hegel karakter jellegzetesen technikai, gyors, feszesen sportos és feltáró. A részleteket nagyon szereti kihozni a zenékből, mindezt kontrasztosan teszi, főleg hogy az alaphang koromsötét és jóformán teljesen zajmentes hatású. Ez mind a három modellre igaz, de más mértékben és arányban, ami párosításnál nagyon fontos tényező lehet!
A Hegel H95 erősítő a legszálkásabb mind közül, itt a “legkevesebb” a mély ereje és jelenléte. Ez egyben jó és rossz is lehet. Ha például az adott hangfalnak lassú és puffogós basszusa van, akkor a H95 nagyon szépen összerendezi azt és egy artikuláltabb eredményt kapunk. Amennyiben eleve nincs mélye a sugárzónak, akkor a H95 ezt nem tudja kompenzálni, maximum ugyanazt a mennyiséget kapjuk a továbbiakban is. Összességében nézve a teljes hangképet közép és magas orientáltnak érzékelem, éles és fókuszált rajzolattal, kategóriájában az egyik leggyorsabb sebességgel. Olyan kicsit, mint egy kompakt sportautó, ami a könnyű súlyával fürgén vesz minden feladatot. Fontos különbség még, hogy ez az egyetlen modell jelenleg, ami Roon-t nem tud! (A teszteléseknél mindegyik modellnél UPnP-n keresztül is hallgattam, hogy ne szóljon bele a Roon vs UPnP közti különbség is a tapasztaltakba)
A Hegel H120 erősítő már vastagabb egy határozott lépcsőfokkal, mélyebbre megy és azt is erősebben teszi. Emiatt már eleve a hangkép kevésbé érződik közép és magas orientáltnak, kevésbé “éles” egy-egy hang. Kontraszt és csendesség nagyon hasonló, részletek mennyisége pár fokkal jobbnak tűnik és azt is finomabban adagolva mutatja, mintsem karcosan vagy túlzóan. Több természetes fény kerül a közép szekcióra, így az alapvető Hegeles kontraszt érzet erősebb, az egyes hangok sziluettje valóságosabb és a 3D hatás jobban érzékelhető. Önmagában nem tűnt fel, de a H95 térábrázolása is gyengébb a H120 és H190 mellett. Ha a hármat egymás után hallgatom, akkor a H95-nél sok esetben olyan, mintha egy síkból szólna több hang is, ami a nagyobb modelleknél mélységben távolabbról és közelebbről. Tehát a H120 térábrázolása mélységben és szélességben is jobb, levegősebb és kifejezőbb.
A Hegel H190 erősítő a három közül a legneutrálisabb és legizmosabb. Ezt már jóformán bármire kötöm ott egy szignifikáns basszus réteg megjelenik, határozottan kifaragva, artikulálva. Soknak még mindig nem hívnám, mert olyan feszes, hogy inkább kifejezetten mélyben gazdag sugárzókkal fog grandiózus hangot adni, de ez már bekövetkezik egy állványos JBL Synthesis HDI1600-zal is. Ez a kombó bődületesen nagyot szól, már egészen halk hangerő mellett is a mélyek legaljára látni. Tere a H120-nál ennek is jobb, tehát a nagyon távoli pontok jobban érzékelhetőek, nagyobb szünetet rak a hangok közé, kevésbé tűnik zsúfoltnak a színpad. Közép és magas orientáltságnak már nincs nyoma, maximum csak egy Audio Solutions Figaro B jellegű karakterrel, vagy olyan sugárzókkal, amiknek nincs túl sok mélye és nem meleg tónusú. A magasak nyugodtabbak, nem vágnak, karcolnak és zizegnek, egy szóval selymesebb, mint a másik kettő.
Ha az ár jóformán mindegy az adott hallgató számára, akkor érdemes meghallgatni, hogy a H120 és H190 közötti különbség ér-e annyit az adott sugárzón, mint amennyivel többe kerül a nagyobbik. Ha belépő/alsó-közép kategóriás hangfalhoz kell egy jól kontrollált és tiszta hangú erősítő, akkor pedig értelemszerűen a H95 lesz a logikus döntés.
Mind a három Hegel erősítőt tartom bent fixen, előre egyeztetett időben meghallgatható!
